A működési kiadások csökkentése érdekében eladja mintegy harminc intézményének nyolcvannégy járművét és helyettük újakat kíván bérelni a Somogy megyei önkormányzat. A hatóság nyílt közbeszerzési eljárást hirdetett 72-80 új jármű szállítására. A nyertes pályázónak többek közt vállalnia kell, hogy a jelenleg kilencéves átlagéletkorú autókat megveszi, és ennek értékét beszámítja a flottabérlet díjába. A tender győztesének feladata lesz gondoskodni a kötelező felelősségbiztosítás és a casco megkötéséről és fizetéséről is. Ezenkívül vállalni kell a járművek karbantartását, szervizelését és igény szerint a sofőrök biztosítását. A feltételek között szerepel, hogy a nyertes ajánlattevőnek a megyei közgyűlés elnöke és a főjegyző kocsiját legalább piaci áron, valamint négy új mikrobuszt legalább beszerzési áron meg kell vásárolnia az ajánlatkérőtől, és azokat a flotta részeként üzemeltetve bérbe kell adnia az ajánlatkérőnek. A bérleti díjat - egy hároméves szerződés alapján - havonta fizeti majd a megyei önkormányzat. Pályázni március 18-áig lehet. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt két lezárt üzleti évben gépjármű-bérbeadásból, illetve flottamenedzsmentből legalább évi nettó 200 millió forintos árbevétele származott. Referenciaként be kell mutatni a megelőző 36 hónapban kötött legalább két olyan szerződést, amelyben legalább két évre és hetven járműre kötött flottabérbeadás és -üzemeltetés szerepel. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell legalább 300 millió forintnyi szabad pénzeszközzel, illetve hitelkerettel.
