Az ötletpályázatra érkezett tervkoncepciók szerint is legalább hatmilliárd forintra lesz szükség az új szombathelyi színház felépítéséhez.
A budapesti Zsuffa és Kalmár Kft. nyerte el az első díjat és az ezzel járó ötmillió forintot azon az ötletpályázaton, amelyet az új szombathelyi Weöres Sándor Színház tervkoncepciójának elkészítésére írt ki a helyi önkormányzat. Nagy volt az érdeklődés az ötletpályázat iránt: összesen harmincheten vettek rajta részt (köztük egy brit tervezőiroda), a bírálók tizenhét pályázóból négyet díjaztak, a többiek pályaművét megvételre ajánlották. Ezek mindegyike eleget tesz annak az elvárásnak, hogy Szombathelyen ne csak egy új kőszínház, hanem egy sokoldalúan használható kulturális központ épüljön. Az elképzelések szerint a Március 15-e téren megvalósuló komplexum része lesz egy nagy színházterem, egy stúdiószínház és egy olyan rendezvényterem, amely különböző kongresszusoknak adhat helyet. Az épületet úgy alakítják ki, hogy ide költözhessen a városi televízió, több kulturális szolgáltató intézmény, könyvesbolt, és legyen helye kávézóknak és éttermeknek is. A legtöbb koncepció a városra nyitott, mediterrán hangulatú, minden oldalról jól megközelíthető kulturális központot álmodott a vasi megyeszékhely központjába.
Az önkormányzat a kiviteli és területrendezési tervek elkészítéséhez a pályaművek összes jó javaslatát szeretné felhasználni és beépíteni a tervezés során - tudtuk meg a városházán. Az ötletpályázat alapján is egyértelművé vált, hogy a program megvalósításához legalább 6-6,5 milliárd forintra lesz szükség, amelyet saját erőből, állami és uniós források felhasználásával szeretne előteremteni a város. (A költségeket ugyanakkor tovább növelheti, hogy a terület teljes infrastruktúráját fel kell újítani.) Az önkormányzat - amely az új kőszínház felépítésének előkészítésére 2008 elején egymilliárd forint állami támogatást kapott - már döntött arról, hogy megkezdik az építkezés előkészítését. Többek közt módosítják a város közlekedési rendjét és megvásárolják azokat a területen lévő ingatlanokat, amelyek még nincsenek a város tulajdonában. Hogy pontosan mikor kezdődhet az építkezés, a polgármesteri hivatalban még nem tudták megmondani, hiszen újabb források még nem állnak rendelkezésre, ám abban bíznak, hogy legkésőbb 2012-ben már új színháza lesz Szombathelynek.
Körtési Zsolt
Kihirdették annak a tervpályázatnak az eredményét is, amelyet a jelenleg ideiglenes színházként működő Helyőrségi Művelődési Központ (Hemo) átépítésére írt ki a szombathelyi önkormányzat. A nyertes a fővárosi Uni-Co Kft. lett, amely 33,3 millió forintért készíti el az építési engedélyezési és kiviteli terveket. A Hemót - amely az új létesítmény felépítésééig ad otthont a Weöres Színház társulatának - 2009-ben, mintegy félmilliárd forintból újítanák fel. A Jordán Tamás vezette színház többek közt december 20-án az egy kisvárosi gyilkosság nyomozását végigkísérő Hazug című darabot, míg január 16-án Egressy Zoltánnak a szombathelyi színház
