A felszámoló Novum Kft. meghirdette a március vége óta felszámolás alatt lévő Hazai Papíripari Kft. vagyonelemeit. A cég fűzfői ingatlanjainak nettó irányára 300 millió, a gépeké és a berendezéseké 90 millió, míg a készleteké 10 millió forint. Pályázni november végéig lehet. A felszámoló a csaknem nyolchektáros területen fekvő, barna és fehér papír gyártására alkalmas üzemet egyben kívánja értékesíteni. Az ajánlattétel feltétele, hogy a pályázó rendelkezzen papírgyártáshoz szükséges szakmai tapasztalatokkal.
A cég tulajdonosi köre azonos a szintén felszámolási eljárás alatt lévő Fűzfői Papírfeldolgozó Kft.-ével. A nagy múltra visszatekintő fűzfői papírgyártás újabb bukását elsősorban a folyamatosan növekvő költségek, elsősorban az energiaárak és az ebből adódó finanszírozási gondok okozták. A termelés 2007 nyarán már akadozott, a szállítókat nem tudták ütemesen kifizetni, majd októberben a helyi szolgáltató leállította a termeléshez nélkülözhetetlen gőzellátást, később az áramot is kikapcsolták. Ezt követően már a termelést is le kellett állítani (Napi, 2008. április 17.).
