Az első pályázati fordulóban, nettó 210 millió forintos irányáron tervezi értékesíteni a hitelezőkkel szemben mintegy egymilliárd forint adósságot felhalmozó Kiskun-Konzerv Élelmiszer-ipari, Termelő, Kereskedelmi Kft. vagyonelemeit a felszámolását végző Vectigalis Zrt. - tájékoztatta lapunkat Péter Márta, a cég munkatársa. Eladják az egykor a Carnex-csoporthoz tartozó konzervgyártó eszközeit és berendezéseit, valamint a Szolnok megyei Csengele külterületén található ingatlanát. A két vagyoncsoport árát ugyan külön-külön is meghatározták - a gépekért és eszközökét nettó 32 millió, míg a több mint 1,5 hektáros ingatlanért és a rajta lévő üzemért 178 millió forintot kérnek - a Vectigalis elsősorban egyben szeretné eladni a társaság vagyonát. Pályázni március végéig lehet. Az 1994-ben alapított Kiskun-Konzerv, amelynek korábban az osztrák Pankl und Hofmann AG is tulajdonosa volt, 2002-ben került a Carnex érdekeltségébe. A társaság felszámolása ugyan 2007 novemberében indult el, de már 2005-től finanszírozási gondokkal küzdött. Az egykor elsősorban baromfikonzerveket előállító cég több mint egy éve nem termel.
