Július közepéig lehet pályázni az egy éve felszámolás alatt lévő Kossuth Nyomda Zrt. megmaradt vagyonelemeire – mondta lapunknak Somogyi Ferenc, a felszámolást végző TM-Line Kft. ügyvezető igazgatója. A hitelezőknek 3,1 milliárd forinttal tartozó társaság nyomdagépeit és eszközeit nettó 60 millió forintos irányáron hirdették meg, míg a készletekért (nagyrészt íves és tekercspapírokért) 3,5 milliót kérnek. A nagy értékű nyomdai gépeket már 2007 elején értékesítették a Grafika Press Nyomdaipari Zrt.-nek, amely egyébként idén az egykori legnagyobb magyarországi nyomdát, a Szikrát is megvette.
A százötven éves múltra visszatekintő Kossuth Nyomda a folyamatosan növekvő konkurencia és az ebből következő nyomott árak áldozata lett. Egy ideig úgy próbáltak előremenekülni, illetve finanszírozási forráshoz jutni, hogy a Jászberényi úti, 6,7 ezer négyzetméteres ingatlanukat eladták, majd visszalízingelték, a dolgozók számát pedig kétszáz fővel csökkentették. Ennek ellenére a már csak jobbára műsorfüzeteket és reklámkiadványokat gyártó cég a 2005-ös évet négymilliárd forint körüli nettó árbevétel mellett több mint 100 millió forintos veszteséggel zárta. A felszámoló 2006 nyarától még megpróbálta a céget működőképes állapotban tartani és tovább foglalkoztatni a 170 dolgozót. Októberben nettó 4 milliárd forintos irányáron még egyben hirdette meg az üzemet, sikertelenül. A veszteséges termelést 2006 végén szüntette be a felszámoló. A céget azóta vagyonelemenként árulják.
