Noha a magyar jogszabályok szerint nem lett volna akadálya annak, hogy az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) szerződést kössön a győr–gönyűi országos közforgalmú kikötő vasúti és közúti kapcsolatainak kialakítására a tavaly augusztusban kiválasztott konzorciummal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az uniós támogatás biztonságos felhasználása érdekében új – immár harmadik – pályázat kiírását kérte az igazgatóságtól – tudta meg lapunk Janák Emiltől, az Édukövizig igazgatójától. Így 2006 februárja óta még nem sikerült kivitelezőt választani a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) keretében uniós és magyar költségvetési forrásból finanszírozott fejlesztés megvalósítására, amelyet a következő másfél évben be is kellene fejezni, sőt 2008. augusztus 31-éig el is kellene vele számolni az EU-nak.
Az eddig lebonyolított két közbeszerzési eljárás során a Közbeszerzési Döntőbizottság ötmillió, majd nyolcmillió forint bírságot szabott ki versenykorlátozás miatt az Édukövizigre. A bírságon túl a testület nem tiltotta meg a szerződéskötést a második pályázaton az utolsó fordulóba jutott és így egyedül árajánlatot tett Vegyépszer Zrt., Betonút Zrt., Közgép Zrt., MÁV Hajdú Vasútépítő Kft. és Resonator Kft. alkotta konzorciummal. A konzorcium az előzetesen becsült nettó 7,2–7,5 milliárd forintos beszerzési értékhez igazodva 7,3 milliárdért vállalta az építési munkákat. Az utolsó fordulóban így nem alakult ki árverseny, ezért, valamint a kisebb közbeszerzési szabálytalanságokra hivatkozva az NFÜ – a KIOP Irányító Hatósága vizsgálata után – új pályázat kiírását kérte az Édukövizigtől, hogy az EU ezek miatt nehogy visszavonja a projekt támogatását. Az uniós forrás ugyanakkor akkor is elveszhet, ha a megvalósítás kicsúszik a támogatásfelhasználási határidőből, ami az elszámolással együtt 2008. augusztus vége.
A napokban megjelent harmadik, közösségi nyílt közbeszerzési eljárásra az ajánlatokat február 2-áig lehet benyújtani. Azok tehetnek ajánlatot, akik egyaránt rendelkeznek legalább nettó 5,5 milliárd forint építési, 2 milliárd forintos, részben vagy teljesen nemzetközi támogatásból megvalósított beruházási, 9 kilométer vasútépítési vagy -felújítási, egymilliárd forintos útépítési, valamint 50 millió forintos magasépítési referenciával fővállalkozóként vagy konzorciumi tagként. A nyertessel a szerződéskötést február végére tervezik, akinek ezt követően – az NFÜ kivitelezésre adott új határideje szerint – 2008 július végéig kell befejeznie a munkákat, ami csaknem 12 kilométer vasút és egy felüljáró létesítését, valamint 25 hektár infrastruktúrájának kiépítését jelenti. (A több ütemben megvalósuló kikötőfejlesztés célja, hogy 2013-ra egy vízi, vasúti és közúti kapcsolatokkal rendelkező logisztikai központ jöjjön létre Gönyűn.)
