A minisztériumok honlapját böngészve ugyan még nem találni kifizetésre vonatkozó adatot, de elméletileg október 1-jétől hatályos az a jogszabály, amely szerint az államháztartási szervezeteknek kötelezően közzé kell tenniük honlapjukon – ha nincs, akkor a felettes szerv internetes oldalán – a közbeszerzési eljárások és az Európai Unió társfinanszírozással bonyolított pályázatok esetében a nettó 100 millió forintot meghaladó, teljesített kifizetéseiket. A kifizetést követő nyolc napon belül közölni kell az összeget, a kedvezményezett nevét és a kifizetés időpontját. Ezt a közbeszerzések esetében az október 1-jét követően lebonyolított eljárások nyomán megkötött szerződések kifizetéseire, míg az uniós támogatásoknál a november 1-jétől teljesített kifizetésekre kell alkalmazni.
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatása szerint az érintett szervezetek vezetőinek hivatalból tudniuk kell erről a közzétételi kötelezettségről, és a minisztériumok honlapján az Üvegzseb című ikon alatt találhatók a kifizetésekre vonatkozó adatok; amennyiben nem találunk ilyen közzétételt, akkor nem történt kifizetés az elmúlt 2-3 hónapban. A tárcáknak oldalaikon eddig is közzé kellett tenniük a nettó 5 millió forintot elérő szerződéseket, a szerződő feleket és az összeget is, azonban a kifizetés időpontjára vonatkozó közzétételt még nem találni az oldalakon.
A kormány a közzétételt és a nyolcnapos határidőt a körbetartozások visszaszorításának érdekében rendelte el. (Ezzel az alvállalkozó is értesülhet arról, hogy a fővállalkozót mikor fizette ki a megbízó.) Az intézkedés kapcsolódik a közbeszerzési törvény e célból tervezett módosításához is, amely szintén fizetési határidőt határozna meg a fő- és alvállalkozóknak, valamint nem fizetés esetén biztosítékokat az alvállalkozók és az ő teljesítési segédeik számára is. (Az alvállalkozót 8 napon, a teljesítési segédet 16 napon belül kellene kifizetni azt követően, hogy a fővállalkozó megkapja a pénzét a megbízótól, azaz az ajánlatkérőtől.) A kormány tervezett törvénymódosítását azonban a parlament megfúrta, azt tavaszra halasztották (NAPI Gazdaság, 2006. december 28., 6. oldal).
