Lezárult a 4-es metró Kelenföldi és Keleti pályaudvart összekötő szakasza utolsó három – a Rákóczi úti, a Népszínház utcai és a Keleti pályaudvari – állomásának tervezésére és szerkezetépítésére kiírt közbeszerzési eljárás – tudta meg lapunk Gulyás Lászlótól, a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóságának vezetőjétől. Ennek eredményeképpen a Rákóczi úti megállót az osztrák érdekeltségű Swietelsky Kft. és a japán Obayashi Corporation alkotta Sw-O Metro4 Konzorcium – áfa nélkül – 6,349 milliárd forintért építheti meg. A cégek korábban már elnyerték a Bocskai úti és a Kálvin téri állomások kivitelezését is, az előbbi megvalósítása jelenleg 27 százalékos készültségnél tart, míg az utóbbi esetében az építési engedélyek beszerzésénél és a közművezetékek kiváltásánál tart a beruházás – tette hozzá a projektigazgató. A 4-es metró első – 10 megállós, 7,3 kilométeres – szakaszának utolsó két állomását: a Népszínház utcait csaknem nettó 6,028 milliárdért, a Keleti pályaudvarit pedig 13,789 milliárd forintért egy konzorcium, a német Bilfinger Berger AG, az osztrák Porr AG és a Vegyépszer Zrt. alkotta BPV Metro 4 valósíthatja meg. E cégek szintén már korábban is részt vettek a metróállomások kialakításában, hiszen a BPV nyerte el idén tavasszal – mintegy 3,5 milliárd forint értékben – a Tétényi úti metróállomás építési munkáit is. A megállók közül egyébként ennek a kivitelezése van a legelőrehaladottabb állapotban, mintegy 50 százalékos készültségnél tart.
Az utolsó három megálló építésének előkészítését már elkezdték a nyertes konzorciumok: kutatófúrásokat végeznek és tervezik a közműkiváltásokat – mondta Gulyás László. A kivitelezés az engedélyeztetéstől függően 2007 tavaszán kezdődik. A cégek 120-130 hét alatt építik meg az állomásokat, és eközben az alagútfúró pajzsok is áthaladnak a megállókon. (Az alagútfúró pajzs indítóaknája már több mint három hónapja épül a kelenföldi Etele téren, a fúrás az év vége helyett a legkorábban 2007 elején indulhat. A jobb és bal oldali alagutat is innen, azonos irányból kezdik el majd fúrni, csak mintegy 1,5 hónapos különbséggel.)
A közbeszerzési eljáráson a benyújtott ajánlatok között 90 százalékban az ár, a fennmaradó részben pedig a vállalt határidő alapján döntött a DBR. A nyertes konzorciumokon kívül ajánlatot tett még az Alterra Kft., az orosz Engeocom Egyesülés, a Hídépítő Zrt. és a Strabag Zrt. is.
A DBR a három állomás építésére szóló pályázatát 2005 augusztusában írta ki, akkor előzetesen a munkák értékét nettó 10,2 milliárd forintra becsülte. A nyertes árajánlatok ehhez képest összesen 26,166 milliárd forintot tesznek ki. Ennek oka, hogy több mint egy esztendő telt el a tervek készítése és a pályázat lezárulása között, a terveket folyamatosan aktualizáljuk: az építészeti koncepciók véglegesítésével az eredetitől eltérő szerkezetek valósulnak meg, és végül az építőipari piac így árazta be az igen nehéz, belvárosi körülmények és a Magyarországon szokatlan mélyépítési tevékenység kockázatait – emelte ki Gulyás László.
