A Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. a tavasszal – a túl magas árajánlatok miatt – eredménytelenített közbeszerzési eljárása után új pályázatot írt ki az általa használt vasúti személyszállító járművek tisztítására. Jelentős változás a korábbi tenderhez képest, hogy négy év helyett hétre keresnek vállalkozókat, akik az öt területre osztott megbízásra egyben és részenként is tehetnek ajánlatot. A hosszabb távú együttműködés jobban szolgálja a társaság érdekeit – indokolta lapunknak a szerződés időtartamának növelését a MÁV kommunikációs igazgatósága. A MÁV szerint az új pályázat eredményeképpen a jövőben a minőségi kritériumok és a kapcsolódó átvételi rendszer is jelentősen átalakul, ezzel is ösztönzik a cégeket a minőség folyamatos javítására és a költséghatékony gazdálkodásra. Az ígért minőségi változással párhuzamosan a MÁV a költségek lefaragásával is próbálkozik: a 2004-es évi nettó 2,5 milliárd forint helyett először valamivel több mint 2 milliárdot tervezett, most pedig 2,3 milliárd forintot szánna a kocsik tisztítására – tudta meg lapunk. Azonban a korábbi tendert éppen azért kellett eredményteleníteni, mert az ajánlattevő cégek nem mentek alá a MÁV által meghatározott irányárnak. Az új pályázaton ugyanakkor már nem jelent automatikus kizárást az, ha valaki 2,3 milliárdnál magasabb árajánlatot tesz.
A megbízás legalább 2800, legfeljebb 4200 jármű takarítására szól. A vasúttársaság nem járattípusokra, hanem öt magyarországi térségre osztva keres vállalkozókat. Érdekesség még, hogy nemcsak tömegközlekedési járművekre vonatkozó referenciákat (2004-ben és 2005-ben évente legalább 50 millió forint értékben) fogadtak el az új kocsitakarítási pályázatra jelentkező cégektől, hanem ipari csarnok takarítására vonatkozókat is. Azt azonban nem határozták meg, hogy ezen pontosan milyen csarnokokat értenek.
Az új, tárgyalásos közbeszerzési eljárásra összesen nyolc cég vagy konzorcium jelentkezett, közülük csupán a Top-Net Szolgáltató Kft.-t utasította el a MÁV. A második körbe jutott hét jelentkezőnek szeptember 5-éig kell benyújtania részletes ajánlatát. A MÁV-nak jelenleg takarítást végző cégek közül több önállóan vagy konzorciumban jelentkezett (Budaber, Prekop, Vako-csoport, Biochipp–RIC, Szemafor Clean–Tip-Top) a pályázatra, azonban két új szereplő is feltűnt, ezek jelentős magyarországi, elsősorban ingatlantakarítást végző cégek: a Plural Kft. és a Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt., illetve az utóbbi takarítási részlege.
