A speciális feltételek miatt hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) a Pollack Mihály Téri Mélygarázs Kft.-t és a CIB Ingatlanlízing Rt.-t (és alvállalkozójukat, a Hídépítő Zrt.-t), hogy számára ppp-konstrukcióban építsenek és működtessenek mélygarázst – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Az üzemeltetés húsz évre szól. A megbízás becsült nettó értéke 280 millió forint, míg a 2007-es évre megajánlott szolgáltatási díj nettó 74,9 millió forint. A tervek szerint az építmény szintterülete több mint 2,5 ezer négyzetméter lesz, amelyből kétezer a garázsterület.
A fejlesztésre a Múzeumkert rekonstrukciója miatt van szükség. A több éve tartó revitalizáció után ugyanis a Múzeumkert a felszínen gépkocsiforgalomra és parkolásra alkalmatlan lesz, ezért az MNM szakmai feladatainak ellátásához szükségessé vált a múzeum épületéhez közvetlenül kapcsolódó, felszín alatti mélygarázs kialakítása. Korábban a műemléki rekonstrukciós elképzelésekben a múzeum főlépcsője alatti terület szerepelt ilyen céllal, csakhogy ott a feltárás során középkori pincéket találtak, így azok nem bonthatók el. A kert növényzete pedig védett, így az egyetlen szóba jöhető helynek az ingatlan Pollack Mihály tér és Bródy Sándor utca által határolt sarkát találták, és ott is csak föld alatti megoldás jöhet szóba, ugyanis a Múzeumkert kerítése védett, a kertben pedig sem belső rámpa, sem gépkocsilift-felépítmény nem húzható fel.
A Pollack Mihály téren pedig jelenleg egy ötszintes mélygarázs épül, amelyhez a mínusz első szinten csatlakozna a múzeum saját létesítménye, amely a számítások szerint önálló beruházásként gazdaságosan nem valósítható meg. E „társulásos” megoldás mellett szól az is, hogy így nem kell önálló tűzvédelmi, légtechnikai és erősáramú rendszert telepíteni.
