Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Malév Zrt. vagyonértékelésére az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. – derül ki a TED (Tenders Electronic Daily) adatbázisban megjelent hirdetményből. A Malév teljes részvénycsomagjának, valamint az ÁPV Zrt. tulajdonában lévő 99,92 százalék szavazati arányt megtestesítő részvénycsomag valós piaci értékének meghatározására előzetesen mintegy nettó 20 millió forintot szán a privatizációs szervezet. A pályázat ajánlattételi határideje augusztus 10. A nyertessel szeptember elején tervezik a szerződéskötést, s harminc nap alatt kell elvégeznie a vagyonértékelést. Azok a cégek nyújthatnak be ajánlatot, amelyek vagyonértékelésből, tanácsadásból, könyvvizsgálati tevékenységből származó 2004. és 2005. évi bevételének éves átlaga nem kevesebb mint 200 millió forint, és referenciái között szerepel legalább két olyan társaság, amelynek mérlegfőösszege az elvégzett vagyonértékelésének fordulónapjára vonatkozóan legalább 10 milliárd forint.
A Malév vagyonértékelését 2004 végén az American Appraisal Magyarország Kft. végezte nettó 14,5 millió forintért, a társaság 2005 februárjában újabb 5 millió forintért aktualizálta az értékelését. A társaság két éve, az akkori pályázaton 19,5 millió forintos árajánlatot benyújtó Ernst & Young Tanácsadó Kft.-t megelőzve nyerte el a megbízást.
A magyar kormány eddig háromszor próbálkozott a Malév eladásával, 2004 novemberében, 2005 márciusában és 2005 júliusában, de mindegyik tendert törölte. Az utóbbin a Transatlantic Aviation Ltd., a Malév korábbi menedzsmentjéből szerveződött Aviation Solution Befektetési Konzorcium Kft. és a több légitársaságban részesedéssel rendelkező orosz Borisz Abramovics érdekeltségébe tartozó AirBridge Rt. tett ajánlatot. A legjobb az AirBridge-é volt, amely a kért tőkeemelés mellett egymilliárdos vételárat és a Malév teljes hitelállományának átvállalását ajánlotta; a teljes tranzakciós költség 41 milliárd forintot tett volna ki tavalyi áron. A kormány végül a szakszervezetek és az ellenzék nyomására eredménytelenítette a harmadik tendert is.
