A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) megsemmisítette a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) 500 millió forint keretösszegű, elektronikus jogszabály-szolgáltatásra szóló tenderének lezáró döntését, amelyben a KJK-Kerszöv Kft. mellett az Opten Kft.-t és a Magyar Hivatalos Közlönykiadó (MHK) Kft.-t is nyertesnek hirdette ki, és egymillió forint bírsággal sújtotta a KSZF-et. A KD szerint az ajánlati felhívásnak és a pályázati dokumentációban meghatározott feltételeknek csak a KJK-Kerszöv felelt meg, az Opten és az MHK ajánlata érvénytelen, így a cégeket a KSZF nem nyilváníthatta volna nyertesnek. A KD határozata szerint így a mintegy ezerkétszáz költségvetési és a központosított közbeszerzési rendszerhez önként csatlakozó szervezet beszerzéseit lebonyolító KSZF a pályázaton korábban az első helyre rangsorolt Optennél hatszor drágább ajánlatot benyújtó KJK-Kerszövvel szerződhetne. (A költségvetési intézmények eddig saját maguk szerezték be a jogszabálygyűjteményeket, központosított eljárást eddig nem bonyolítottak le ezek vásárlására.) A KSZF azonban nem fogadja el a döntőbizottság határozatát, de még nem döntötte el, hogy mit lép a továbbiakban – mondta a NAPI Gazdaságnak Schäffer István főigazgató. Az Opten ugyanakkor arra kéri a KSZF-et, hogy nyilvánítsa eredménytelennek ezt a tendert, és írjon ki újat annak érdekében, hogy az intézményeknek ne kelljen többszörös áron beszerezniük a hatályos jogszabálygyűjteményt – mondta Tóth Tamás, a cég ügyvezető igazgatója.
A jogorvoslati eljárást a harmadik helyen rangsorolt KJK-Kerszöv kezdeményezte a döntőbizottságnál, arra hivatkozva, hogy a versenytársak terméke nem felelt meg a pályázati kiírásnak. A cég szerint a végeredmény nem tükrözte, hogy érdemi különbség van a termékek között: míg a Complex CD-jogtáron 250 ezer joganyag szerepel, addig az MHK lemezén 90 ezer, az Optenén pedig 39 ezer, ráadásul az utóbbi nem tartalmazza az 1945 előtti – még hatályos – jogszabályok egy részét, illetve az államtitkári rendeleteket sem. A KD helyt adott a jogorvoslati kérelemnek, és megsemmisítette a KSZF-nek a pályázat nyerteseire vonatkozó lezáró döntését, valamint súlyosbításként pénzbüntetést is kiszabott, mivel olyan cégeket hirdetett ki nyertesnek a főigazgatóság, amelyek érvénytelen ajánlatott tettek.
