A Neptun Club Hotel Kft. felszámolását végző Vectigalis Rt. ismét pályázatot hirdetett a Neptun Balaton-parti ingatlanának megvételére. A Balatonfüred, Szabadság utca 4. szám alatt található apartmanház 15 lakóegységből áll, a komplett ingatlanegyüttes irányára változatlanul 150 millió forint. A Balaton-parttól kevesebb mint 100 méterre épült üdülőingatlan szerkezetkész állapotban van, a lakóegységek felszerelt konyhával és fürdőszobával is rendelkeznek – mondta lapunknak Péter Márta felszámolóbiztos.
A legtöbb apartman 42–44 négyzetméteres, a legnagyobb lakrész csaknem 100, a legkisebb pedig 38 négyzetméteres. Az árak – amelyek az apartmanokhoz tartozó gépkocsibeállók árait is tartalmazzák – áfa nélkül 6,5 és 19,7 millió forint között alakulnak, ám a felszámoló elsősorban egyben szeretné értékesíteni az apartmanházat. Ez már a harmadik meghirdetés, az első érdeklődő, csakúgy, mint a decemberben pályázó három vállalkozás, túl alacsony vételárat kínált. Péter Márta szerint most elkelhet az ingatlan, mivel a tavaszi hónapokban a beruházási kedv fellendülése jellemző, de az is vonzóbbá teheti az ingatlant a turisztikai szezon előtti időszakban, hogy tipikusan nyaralási célra használható. A pályázatok beadási határideje március 23.
A Neptun Club Hotel Kft. felszámolására egy vissza nem fizetett bankhitel miatt került sor: a mintegy 200 millió forintot a balatonfüredi apartmanház felépítésére vette fel a társaság. A felszámolást 2004 májusában rendelte el a Zala Megyei Bíróság.
