A luxusautók iránti kereslet megélénkülésének köszönheti kiváló második negyedévét a csúcskategóriájú tévéket és audioberendezéseket gyártó Bang & Olufsen A/S (B&O). A dán cég 36,4 millió korona (6,6 millió dollár) adózás előtti nyereséggel fejezte be a novemberrel zárult három hónapot, szemben az egy évvel korábbi 47,6 milliós veszteséggel, jócskán felülmúlva a 12-20 millió korona közti elemzői várakozásokat. Az árbevétel 16 százalékkal, 775 millió koronára nőtt, ebben óriási szerepe volt annak, hogy az autós sztereórendszerek forgalma 88 százalékkal megugrott az előző év azonos időszakához képest - az egyéb audio/video termékeké csak 7 százalékkal nőtt ezalatt.
Az 1925-ben, Peter Bang és Sven Olufsen által alapított cég eredendően az otthoni zenehallgatásban, illetve tévézésben elérhető luxus szimbólumának számít, de mára az autós sztereók húzzák igazán az eredményeit: a most jelentett negyedévben már forgalma 17 százalékát köszönhette a tőle rendelő gépkocsigyártóknak (ez az arány egy éve még csak 10 százalék volt). A B&O nagy megrendelői közül a Mercedes tavaly 15,3 százalékkal több autót adott el, mint 2009-ben - emlékeztetett a Reuters -, az Audi pedig 15 százalékkal tudta növelni értékesítését. A dán berendezések sikerét az is erősítette, hogy tavaly a cég egy sor új rendszert dobott piacra, az említett német gyártók mellett az Aston Martin számára is.
Az eredményeket telefonos elemzői konferencián kommentáló vezérigazgató, Kalle Hvidt Nielsen nem vállalkozott annak megjóslására, hogy a mostani negyedév trendje folytatódik-e a cég egész üzleti évében, azt mindenesetre elmondta, hogy a BMW-vel kötött szerződésük nyomán egyelőre csak a bajor autógyár egy tanulmányautójába került B&O-rendszer, sorozatgyártásba kerülő kocsikba még nem. A társaság fő üzletágában, a házi berendezések gyártásában továbbra sincs erő - figyelmeztetett egy a Bloomberg által idézett elemző -, több új terméket kellene kínálniuk - beleértve a televíziós és házimozirendszereket - ahhoz, hogy növelni tudják a csoportszintű bevételt. A B&O árbevétele az elmúlt tíz évből ötben visszaesett.
