A most megjelent Alexandra étteremkalauz plasztikus leírásaiból nemigen lehet következtetni arra, hogy a magyar gasztronómia épp távolodik vagy közeledik-e a Túrós Emil és Venesz József egykori nagymesterek által összerakott honi konyhai értékekhez, ám az biztosnak tűnik, hogy a legnívósabb egységek (talán szerencséjükre) legfeljebb csak hallottak róla, hogy az ötvenes-hatvanas években e két szakács meghatározta és a nemzetközi porondon tartotta a magyar konyhaművészetet.
A kalauz leírása szerint a legjobb tizenkét étteremből mindössze négy követi a magyar konyhát, sőt összesen kettő szervíroz klasszikus magyar ételeket, a többi házias, fúziós, nemzetközi, japán, franciás vagy olaszos konyha; mind technológiájában, mind alapanyagában, mind receptúrájában. A kiadvány 300-as listáján számos olyan üzemegység szerepel, amely saját definíciója és a kiadvány szerzői szerint is a magyar, magyaros konyhát követi, de csak nagyon kevés olyan akad, amely a klasszikus hazai ízeket tálalja és a klasszikus ételkészítési technológiát követi. A legtöbben újragondolt, ráncfelvarrott receptekkel, mediterrán behatásokkal dolgoznak, kísérleteznek - az igényekhez igazodva -, hogy felfrissítsék vagy egész egyszerűen maguk mögött tudják a hetvenes-nyolcvanas évek avas magyar gasztronómiai világát.
Több-kevesebb sikerrel, hiszen a listából csak alig több mint negyven egység tekinthető a kiadvány szerkesztői szerint nemzetközi színvonalúnak, még akkor is, ha Magyarországon a legtöbben úgy hiszik, a magyar konyha általában világhírű. És persze ténykérdés, hogy a magyar gasztronómiát sokan művelik világszinten, nemzetközi sikerekkel kísérve, ám a többség csak halvány másolatát hozza a jellemzően jó magyar házi kosztnak.
Ilyen felemás, kompromisszumokkal teli vendéglátói környezetben igyekszik az étteremkalauz térképet rajzolni a belföldi, nem éppen Budapest-centrikus "étteremország" köré. Ha valaki nem ismeri a magyar gasztrokultúrát, viccnek is értelmezheti, hogy a kalauzba olyan éttermek is bekerültek, amelyek lábasban szolgálnak fel pörköltszaftot 650 forintért és öt éve a búcsúkban erőre kapott kemencés lángost egy ezresért, mindezt megspékelve 550-ért egy nagy adag, vaníliaöntettel nyakon öntött - sodónak talán nem merték nevezni -, recept szerint amúgy is vaníliás tejjel készült mákos gubával. De nem vicc, ahogyan az sem, hogy a kalauzba gyorséttermi szervizen alapuló pizzázó és kínai büfé is bekerült, ugyanakkor láthatóan jól megférnek benne egymás mellett a luxuséttermek és a kifőzdék. A kalauz listája jól érthető, a rangsorolás átlátható, a könyv könnyen forgatható, informatív kiadvány.
