BUX 138791.61 -0,71 %
OTP 45590 -0,48 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Betegít a magyar közélet

2010. március 21. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés (EECK) felkérésére az EgészségMonitor (EM) elkészítette Magyarország nemzetközi gyakorlatnak megfelelő egészségjelentését, Jelentés egy egészségében elmaradott országból címmel. A kutatás az elmúlt húsz év egészségügyi folyamatainak feltárására tett kísérletet, egy nemzetközi, a WHO és az OECD adataival való összehasonlítást lehetővé tevő módszertan alapján - mondta lapunknak Kapócs Sándor, az EECK vezetője. A kutatás során vizsgálták a halálozási adatokat, a betegségek előfordulási gyakoriságát, hogy a társadalomban milyen számban élnek az adott betegségben szenvedők. Utóbbi jelentőségét az mutatja, hogy például Magyarországon ma kevesebb daganatos betegségben szenvedő ember él, mint 1987-ben vagy 2007-ben, a számok azonban nem javulást jeleznek, sokkal inkább azt, hogy nálunk nem maradnak életben annyian a megfelelő kezelések mellett, mint Nyugat-Európában. Kettő kivételével minden egészségügyi mutatónál romlott a helyzetünk, nemcsak az unió régebbi tagjaihoz, hanem a visegrádi országokhoz képest is. Míg 1970-ben Ausztria, Szlovákia és Magyarország egészségmutatói nagyjából azonos értékeket mutattak, az azóta eltelt időszakban lemaradásunk jelentőssé vált. Ha ugyanolyanok lennének hazánkban az egészségi kilátások, mint Ausztriában, akkor 1985-2005 között egymillióval kevesebb ember halt volna meg - tette hozzá Kapócs. A megfelelő ellátással elkerülhető halálesetek száma 2008-ban mintegy 20 ezret tett ki, ez azt jelenti, hogy ebben az évben egy kisvárosnyi ember azért halt meg, mert nem működött megfelelően az egészségügyi ellátás és az egyéb, hozzá kapcsolódó rendszerek - derül ki a felmérésből.
Nem pusztán az egészségügyi ellátórendszer minősége, a kórházi ágyak száma, a fejlett eszközök elterjedtsége okolható ezért, sokkal inkább a gazdaság és a társadalom általános állapota, a depressziós közhangulat, a rendkívül nagy stresszt jelentő közélet - fogalmazott Kapócs. A jelentés szerint az orvosi szempontból indokolt és elvárható beavatkozások időben történő alkalmazásával összesen több mint 18 ezer, 65 évesnél fiatalabb ember halála lett volna elkerülhető 2008-ban.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet