BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Amerikában veszített a QBE biztosító

2013. december 10. kedd, 00:00

Több mint 22 százalékkal zuhantak hétfőn a QBE Insurance Group Ltd. részvényei a sydneyi tőzsdén, miután a második legnagyobb ausztrál biztosítótársaság bejelentette, hogy 250 millió dolláros veszteségre számít a jelenleg futó üzleti évben észak-amerikai üzletága miatt. A társaság tavaly 761 millió dollár nyereséget ért el, a Bloomberg elemzői konszenzusa idén 1,07 milliárdos profitot jelzett.

John Neal, a QBE vezérigazgatója közleményben kért elnézést a részvényesektől, hangsúlyozva: a veszteséget az okozta, hogy a cég túl gyorsan terjeszkedett az amerikai piacon az előző vezetőség idején. Nealnek már a harmadik profitfigyelmeztetést kellett bejelentenie azóta, hogy másfél éve átvette a cég irányítását.

A QBE korábbi terjeszkedését rosszul időzítették − emelte ki a vezérigazgató. A biztosító 2007-ben és 2008-ban vásárolt be az amerikai piacon, Neal szerint nem is tehették volna rosszabb időpontban. Észak-Amerikában túl gyorsan növekedett a társaság, ezt nem kezelték megfelelően és nem volt megfelelő a cég vezetése − mondta a Sydney Morning Heraldnek Neal, aki közleményében kiemelte: várakozásaik szerint jövőre már nyereségesek lesznek a térségben.

A profitfigyelmeztetéssel egyidejűleg a QBE azt is bejelentette, hogy Belinda Hutchinson elnök, aki 2010 júliusa óta állt a társaság élén, márciusban távozik posztjáról.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet