BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Visszaszáll a Ryanair Budapestre

2012. január 25. szerda, 00:00

Európa legnagyobb diszkont-légitársasága, a Ryanair visszatér Budapestre − jelentette be Michael O\'Leary , a cég vezérigazgatója egy tegnapi sajtótájékoztatón. Az elmúlt másfél éves tárgyalások eredményeként a Ryanair március végétől öt desztinációból − Bristol, Dublin, Birmingham, London (Stansted) és Bologna − indít újra járatokat. Szakemberek szerint az ír társaság megjelenése újabb árversenyt gerjeszt a budapesti fapados utazások piacán. A cég repülőjegyeinek árai 8365 forinttól kezdődnek, sőt a héten egymillió jegyet 9,99 euróért árusítanak. A  Ryanair vezérigazgatója azt is elmondta, hogy bár viszonylag drága a budapesti repülőtér, mégis a visszatérés mellett döntöttek. Jost Lammers, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vezérigazgatója nem teljesen osztotta az előbbi véleményt, mint mondta, kiváló ár/érték arányt képvisel a repülőtér.

A Ryanar nem új szereplő Magyarországon, korábban Sármellékről, később pedig Budapestről indított járatokat, ám mintegy két éve kivonult hazánkból, alapvetően a reptér magas árai miatt. Azt nem lehet tudni, hogy most milyen árakban állapodtak meg a felek. A repülőtér által meghirdetett kedvezmények valamennyi diszkont-légitársaság számára egyformán rendelkezésre állnak, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy a Ryanair a budapesti járatok újraindításáról döntött. A cégek az első évben százszázalékos kedvezményt kapnak a BA-tól az új járatok indításakor. Úgy tudjuk, hogy a Ryanair a Birmingham, Bologna járatok után vehet igénybe ilyen mértékű kedvezményt. Szakemberek szerint a BA esetleg a Malév bizonytalan helyzete miatt csökkenthetett az árain, a Ryanair pedig azért is térhetett vissza, mert ezzel a cég startra készen, immár a magyar piacon szemlélheti a Malév jövőjével kapcsolatos fejleményeket. Michael O\'Leary a Napi azon kérdésére, hogy meddig maradnak, elmondta: rövid távon mindaddig, amíg a BA-val kötött mostani költségmegállapodás megmarad. A cég egyébként idővel kész 25−100 járat indítására is.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a járatok évente legalább kétszázezer vendégéjszakát jelenthetnek a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek számára. Horváth azt is elmondta, hogy az MT komoly marketingtevékenységet fejt majd ki az angol, ír, illetve az olasz piacon.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet