A Falk Miksa utcai Pintér Antik termeiben látható a MissionArt Galéria nyolcadik képzőművészeti aukciójának anyaga és ott is kerül kalapács alá december 5-én. A 275 tételből tucatnyi indul millió felett, a legdrágább közülük Rippl-Rónai József Öreg hölgy ibolyával című kisméretű olaj-karton képe, 8 millió forintért. Méretét illetően a másik véglet Konkoly Gyula két háromszögből összekombinált, 320x170 centis alkotása, az 1984-ben készült Tűz van, babám, amely itt 3 millióról startol. Fajó János Kör II. 1974-79 című olaj-fa kompozíciója 2,6 millión kezdi a licitet.
A többi milliós tételt nagyjából azonos árszintre taksálták a pesti és miskolci székhelyű galéria szakértői. Kádár Béla kétoldalas, vegyes technikájú művéért 1,6 milliót kérnek - egyik felén a Háború, a másikon a Lovas látható -, három tételt pedig egyaránt 1,4 millió forinton indítanak: Scheiber Hugó pasztell és grafit önarcképét, Tibor Ernő Szajnapartját, illetve a kortárs Bak Imre Esteledik című, akrillal festett vásznát. Lindenfeld Emil távlati panorámája New York felhőkarcolóiról 1,1 milliótól pályázható meg, Szirtes János 1987-es Adolfját már 1 millióért is megszerezhetik.
Az alacsonyabb ársávban 48 ezer forintért is van egyedi eljárással készült grafikai lap, például Bán Bélától az 1940-es Növényember. A sokszorosított művek közül Deim Páltól van színes vagy fekete-fehér linó és szitanyomat is, 30-70 ezer forint közti árakon.
A MissionArt is beépítette kínálatába a fotókat: Lucien Hervétől a Feneketlen tó alig 90 ezerért elvihető, Kepes György hatvanas évekbeli Üvegrudakjáért 220 ezret kérnek, míg Perneczky Géza 1972-es Buborékok I-III. sorozatáért összesen 300 ezret várnak. A kisplasztikák sorában akad Jakovits József-mű 140 ezerért (az 1955-ben készült gipsz Arnolfini asszony), de van félmillióra taksált alkotás is, mégpedig Berhidi Máriától az 1982-es Távolság páros torzója, fémmel kombinált fehér márványból.
