Sajátos szeletet képvisel a nemzetközi régiségvásárok kategóriájában a Basel Ancient Art Fair (BAAF), amelyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg, november 7-12. között. Már e rövid múlt is azt igazolta, hogy reális kereslet van az ókori elő-ázsiai, egyiptomi, görög és római maradványok, illetve leletek iránt. A kínálatot tizenhat e területre szakosodott műkeresekedő biztosítja, a széles választékhoz illően az árak is tág keretek között szóródnak, ezer svájci franktól egészen egymillióig.
A kínálatból kiemelkedő tárgyak között van például az amszterdami Archea Ancient Artnál egy mükénéi terrakotta kanna i. e. 1300 tájáról. Félszáznál is több egyiptomi emléket hozott Bázelbe a zürichi Dr. R. Biegler galériája, kedvence egy mészkőből faragott fürjfiókapár az i. e. 350-300 közötti időből, 32 ezer svájci frankért. A bázeli Jean-David Cahn már a salzburgi régiségvásáron is kínálta Doryphoros életnagyságú fehér márvány római torzóját, amelyet változatlanul 160 ezer euróra tart. New Yorkból a Royal-Athena Gallery egy jelentős késő hellenisztikus Erosz-ábrázolást hozott vissza Európába John Kluge magángyűjteményéből, Izraelből szerezte be egy görög istennő drapériás márványfejét (képünkön) az i. e. IV. század végéről a New York-i Safani Gallery. A londoni Rupert Wace Ancient Art egyiptomi, görög és római műtárgyakat egyaránt forgalmaz, nála most egy pompeji freskórészlet is megszerezhető Dionysos alakjával.
