BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Három magyar galéria a Viennafairen

2008. április 13. vasárnap, 23:59

Negyedszer rendezik meg Bécsben, idén április 23-28. között, a kortárs nemzetközi képzőművészeti vásárt, a Viennafairt. Tavaly 22 országból 107 galéria szerepelt a közel 15 ezer látogatót vonzó eseményen, az idei előtt pedig akkora volt az érdeklődés, hogy bővítették a kiállítási területet, így 124 kiállítót tudott kiválogatni a nemzetközi zsűri (jó néhányan várólistán maradtak). Ausztriát 46 műkereskedés képviseli, Közép- és Kelet-Európából pedig 19-en lesznek a mustrán, amely kifejezetten erre a területre fokuszál. Az USA-t két galéria képviseli, és az idén először jelen lesz két izraeli kiállító is.
A korábbi évekhez hasonlóan most is három magyar galériát hívtak meg, közülük a bécsi és budapesti székhelyű Hans Knollnak hivatalból ott a helye, hiszen már a rendszerváltás előtt boltot nyitott az akkori keleti blokkban. Most a magyar művészeket Birkás Ákos és Nemes Csaba képviseli: az előbbi művész festményei ezúttal a migráció témájával foglalkoznak, utóbbinak pedig a közelmúlt belpolitikai eseményeit bemutató alkotásai kerülnek most a bécsi közönség elé. A magyarok mellett jelen lesz a brit származású, jelenleg Németországban élő szobrász, Tony Cragg, a bolgár származású, de osztrák földön alkotó Mara Mattuschka (egyéni tárlata egyidejűleg a Liszt Ferenc téri Knoll Galériában látható), az oroszok közül pedig a Budapesten már szintén bemutatkozott AES+F csoport, valamint a moszkvai Blue Noses Group. Az osztrák-magyar galéria eladási árai bruttó 360 ezer forinttól tízmillió feletti összegig szóródnak.
Rendszeres résztvevő Budapestről az acb Galéria is, amely az idén egyetlen művészre koncentrál: Szűcs Attila legújabb festményeit mutatja be standján a "buborékos" periódusból, 1500-7500 euró közti árakon (képünkön a Fürdő figura látható). Új szereplő viszont a Viennafairen a budapesti Kisterem Galéria, amely egy magyar és egy külföldi alkotóval jelentkezett. Fodor János fiatal intermédia-művész újabban Berlinben él, tőle rajzok, tárgyak és filmek egyaránt szerepelnek; vegyes technikájú, nagyjából négyzetméteres lapjait ezer eurótól kínálják majd. Kiállító társa a szintén Berlinben dolgozó dán származású Gitte Villesen, akitől 2006-ban a Műcsarnok Álmok égő tájain című skandináv kiállításán szerepelt egy fotósorozat, Jelenetek egy némafilmből címmel. A huszonkét fényképből álló teljes installáció ára 15 ezer euró lesz Bécsben. A három példányban készült, Némafilm című negyedórás Villesen-dvd-ből a 2/3-as sorszámú ötezer euróért vehető majd meg. A galériák mellett a nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron évről évre önmagukat bemutató intézmények között ezúttal is jelen lesz a budapesti Ludwig Múzeum.

Wagner István
Wagner István

Ez is érdekelhet