BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rövidesen behozhatja lemaradását az ORTT

Egy-két hónapon belül ismét naprakész lehet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) működése - mondta lapunknak Hajdu István, a közelmúltban megválasztott elnök.

2003. március 25. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

- Több mint két hónapos működésképtelenség után ismét döntésképes az ORTT. Hogyan tudnak megbirkózni az időközben keletkezett aktahalmazzal?
- Megpróbáltunk egy lehetséges rangsort felállítani. A legsürgősebbnek a közszolgálati intézmények kuratóriumainak újraválasztásához a civil szervezetek jelentkezését szabályozó felhívás kiadását kellett tekinteni. Ezt a testület a parlamenti eskütétel utáni napon megvitatta, s kiírtuk a pályázatot. A most kiírt pályázati menet, habár késéssel, de lehetővé teszi, hogy ezek a kuratóriumok úgy alakuljanak meg, hogy még május 31-éig el tudják fogadni a közszolgálati intézmények részvénytársaságainak mérlegbeszámolóját. Emellett vannak hatósági jellegű ügyek is, amelyekben mielőbb el kell járni, mert beláthatatlan bonyodalmak keletkeznek, ha lejárnak a határidők, az engedélyt kérő saját belátása szerint cselekszik, s tisztázatlan jogi helyzetek jönnek létre. Ezeket szintén az elsők között tekintettük át. Határozatot kellett hoznunk például egy műsorszolgáltatási jogosultság újraengedélyeztetéséről, korábban ugyanis bizonyos műszaki feltételek nem teljesítése miatt felfüggesztették a társaság műsorszolgáltatói jogát, ám a cég idővel kijavította a hiányosságait.
- Mire számíthatnak a támogatásra számító pályázók?
- Legutóbbi ülésünkön foglalkoztunk a mecenatúra ügyeivel, vagyis a beadott pályázatok nagy csomagjával. Ez azért fontos, mert sok kis műsorszolgáltató nagyon rá van utalva a Műsorszolgáltatási Alap támogatására. Érdekes, újszerű, a napi rutinon túlmenő műsoraikat csak ebből a pénzből tudják elkészíteni. A testület már döntött a helyi rádiós és televíziós műsorszolgáltatók támogatására szolgáló 400-400 millió forint sorsáról. a fogyatékkal élő emberek élethelyzetével és problémáival foglalkozó rádiós és televíziós műsorok készítésének 180 millió forintos, a nemzeti etnikai kisebbségek műsorainak 70 millió forintos támogatásáról. Döntés született a kábelhálózatok építésére és korszerűsítésére szolgáló 600 millió forintos pályázatról.
- Mikorra éri utol magát a testület?
- Nem tudtunk még számot vetni azzal, hogy mennyi idő alatt lehetséges az ügyhátralékok ledolgozása, de véleményem szerint egy-két hónap alatt teljesen egyenesbe jöhet, vagyis naprakész lehet a működés.
- A kényszerszünetből fakadóan nem teremtődhetett-e olyan helyzet, ami után valamilyen jogi lépéssel élhet az „ügyfél”?
- Ez reális aggály. Kollégáim igyekeznek mindent megtenni, hogy ilyenre ne kerüljön sor. Ennek ellenére is elképzelhetőnek tartom azonban, hogy keletkezhet ilyen helyzet.
- Ön évekig a Magyar Rádió elnöki tisztségét töltötte be, így saját bőrén tapasztalta a médiatörvény visszásságait. Mely pontokon kellene módosítani a jogszabályt ?
- A médiatörvény kapcsán mindig figyelmeztetnek engem, hogy az ORTT jogalkalmazó - amit én is tudok -, és általában van egy olyan elv, hogy a jogalkalmazó maga sose bírálja a törvényt. Ez érthető megközelítés, de én úgy gondolom, hogy a jogalkalmazónál gyűlnek össze a tapasztalatok, s egy ilyen munkát el is lehet indítani. Megítélésem és saját tapasztalatom szerint a médiatörvény módosítása során elsősorban a közmédiumok senki számára sem előnyös irányítási mechanizmusát kellene megváltoztatni. A másik teendő pedig a finanszírozási rendszer újragondolása. Ezt megelőzően azonban a parlamentnek végig kellene gondolnia a közintézmények funkcióit, vagyis azt, amit közszolgáltatásként elvár az intézményektől, és ezekhez a funkciókhoz normatívan pénzt kellene rendelni. Az irányítási rendszernek pedig olyannak kell lennie, hogy ezt hatékonyan használja fel.
- Ezeket a gondolatokat már az előző elnök is felvetette.
- Ebben konszenzus lehet közöttünk, ami reményt adhat arra, hogy esetleg a parlamenti erők között is konszenzus teremthető, és ezért tartom fontosnak tapasztalataink összegzését.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet