A kormány a központi költségvetés tartalékából 900 millió forint kiegészítő támogatást juttat a négy közmédiumok kuratóriumának. Az intézmények az összegből finanszírozzák azokat a műsorokat, amelyek Magyarország uniós csatlakozásának előkészítését szolgálják - jelentette be Gál J. Zoltán, kormányszóvivő. Az említett 900 millióból a Magyar Televízió Rt. 500 milliót, a Duna Televízió 180, a Magyar Rádió 120 milliót, míg a Magyar Távirati Iroda 100 milliót kap. Minderre azt követően került sor, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a közelmúltban tárgyalt az említett médiumok vezetőivel: Ragáts Imrével, az MTV ügyvezető alelnökével, Kondor Katalinnal, a MR elnökével, Pekár Istvánnal, a Duna Televízió elnökével és Vince Mátyással, az MTI elnökével. A vezetők már ekkor jelezték, hogy az intézmények saját költségvetésükből nem képesek finanszírozni az uniós csatlakozással kapcsolatos műsorok előállítását, később pedig a kormányhoz intézett nyílt levelükben fogalmazták meg ugyanezt.
