- Mióta van jelen Magyarországon a Goodman-csoport?
- A cégcsoport 1995 óta működik, az anyavállalat Ausztráliában jött létre. Integrált tulajdonosi-fejlesztői-üzemeltetői modelljével ipari ingatlanokat és üzleti parkokat kezel világszerte, 30 irodájában több mint 700 munkatársat alkalmaz. Európába 2006-ban érkezett a vállalat, az első két évben mintegy kétmillió négyzetméter ipari ingatlant vásároltunk és építettünk, a kontinensen jelenleg 146 dolgozót foglalkoztatunk. Közép-európai központunkat 2007-ben hoztuk létre Budapesten, innen irányítjuk a cseh, a szlovák és a román fejlesztéseket is. A régióban Prágában zártunk le sikeresen egy nagyberuházást, illetve Szlovákiában a pozsonyi repülőtér közelében folyamatban van egy 100 millió euró értékű beruházásunk, melyből 45 ezer négyzetmétert már átadtunk, Romániában azonban a válság következtében másfél-két évre felfüggesztettük tevékenységünket. Magyarországon Üllőn hoztuk létre a cég globális szempontból is kiemelt projektjét, az Üllő Airport Logisztikai Központot, amely 155 ezer négyzetméteres teljes kapacitással összesen mintegy 24 milliárd forintos beruházás lesz. Emellett Gyálon és Kecskeméten is vannak fejlesztéseink.
- Megfelelő időszaknak látszik a mostani a zöld raktárberuházások számára?
- A jelenlegi adottságok mellett - adódóan a gazdasági válságból és az energiaárak növekedéséből - úgy gondoljuk, hogy a hosszú élettartam és az energiatakarékosság szempontjai egyre fontosabbá válnak. Ennek érdekében már most, részben saját költségből finanszírozunk zöld fejlesztéseket, példát mutatva a hasonló beruházók és ügyfeleink számára. Az energiatakarékos megoldások árszintje a korábbi években olyan magas volt, hogy a lényegesen hosszabb megtérülési idő miatt gyakorlatilag lehetetlen lett volna a rentábilis üzemeltetés, a jelenlegi számítások alapján azonban már lehetséges a gazdaságos működés. A műszaki megoldásokban olyan mixet igyekszünk létrehozni, amely az ésszerű megtérülés keretei között nyújt előnyt partnereink számára.
- Mennyire fogékonyak e megoldásokra a partnerek, illetve mit jelent ez a bérleti díjak szempontjából?
- A zöld kínálatunk alapváltozata, amely többek között az előírásoknál fokozottabb szigetelést, energiatakarékos világítást, az esővíz újrahasznosítását, illetve újrafelhasznált anyagok használatát jelenti, lényegében nem kerül többe a piacon elérhető más lehetőségeknél. A nagyobb beruházást jelentő eszközöket - például napkollektorokat vagy vízmentes toaletteket - a Goodman saját erőből finanszírozza meg, a későbbiekben pedig a bérleti díjban érvényesíti a költségeket, átlagosan 10-12 éves megtérülési idővel lehet számolni az utóbbi esetben. Egyre fokozottabb élénkülés tapasztalható a piacon, a nagyobb, globálisan működő multinacionális cégek többsége már egyenesen igényli a zöld megoldásokat. Példának említhetném két jelenlegi üllői bérlőnket, az Oriflame Hungary Kft.-t és a Rossmann Magyarország Kft.-t, amelyek számos kiegészítő energiatakarékos technológiát kértek raktáraikba.
- Az állam részéről milyen intézkedéseket tart szükségesnek a zöld raktárberuházások ösztönzésére?
- Európában mindenhol nehéz helyzetben vannak a zöld fejlesztések. Németországban azonban az önkormányzatok és a kormányzat részéről is erős szándék mutatkozik, ami a támogatási oldalon is megjelenik. Az Európai Unió mindenképpen támogatni fogja az ilyen beruházásokat, ez a hatás Magyarországra is el fog érni. Bízunk abban, hogy nyílik majd együttműködési lehetőség a leendő kormánnyal egy zöld program keretei között, nyitottak vagyunk hasonló beruházások közös megvalósítására, amelyeknek jelentős a munkahelyteremtő hatása is. Ehhez mindenképpen szükségesnek látjuk az adó- és járulékterhek régiós szintre csökkentését, aminek hatására komoly mértékben áramolnának be ipari és logisztikai cégek Magyarországra, három-négyszeresére nőhetne az ilyen ingatlanok iránti igény. A beérkező tőke is lényegesen nőne. (A cikk a Goodman-csoport közreműködésével készült.)
