Egyértelmű csökkenéssel szembesült az elmúlt években Lukács Pál, a CAR-REC Gépjárműroncs-kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ennek csak kis részben magyarázata a gazdasági válság, sokkal inkább az állam által megtűrt nagyszámú illegális piaci szereplő, azaz a feketén dolgozó autóbontók és hulladékkezelők tömege. Megoldást hozhat viszont a tavaly elfogadott fémhulladék-kereskedelmi törvény, amely a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) hatáskörébe utalja a folyamat ellenőrzését. A vámosok azonban még csak most tanulnak bele ebbe, így erről egyelőre nem állnak rendelkezésre tapasztalatok.
A visszavett roncsautók darabszámában az egyedüli roncsautó-kezelő és -koordináló társaság, a CAR-REC évek óta folyamatos csökkenést tapasztalt, a 2007-es 10,5 ezres mennyiség 2008-ra hétezerre, tavaly pedig 4,9 ezerre esett. A visszavett darabszámok csökkenése mellett a roncsautók feldolgozását végző úgynevezett shredderüzemek kihasználtsága is 30-60 százalékra zuhant az elmúlt évben. Az új autók eladása hosszú évek óta a legrosszabb adatokat mutatta tavaly, Lukács Pál szerint a helyzeten sokat segített volna egy roncsprémiumprogram bevezetése. Még most sem lenne késő meghozni ezt a döntést, ennek mérlegelése azonban már nyilván az új kormányra hárul - fogalmazott.
A nyersanyagárak hűen tükrözték a gazdasági válság hatását. A vas- és acélhulladék-piaci árak 2008 végétől 2009 végéig igen alacsony szinten voltak, ez év elején azonban erőteljes emelkedésnek indultak. A rézhulladékok ára mindenkor a világpiaci hatásokat mutatta: amikor például a kínai kormány támogatta a korszerűtlen, magas fogyasztású háztartási gépek újakra cserélését, akkor magasabb, máskor alacsonyabb volt. A jelenlegi időszakban, amikor a növekedés újból beindulni látszik, a rézhulladékok árát megfelelőnek értékeli az ügyvezető.
