Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tisztázzunk valamit mindjárt az elején: A miskolci boniésklájdnak nincs sok köze Arthur Penn 1967-es Bonny és Clyde című remekművéhez, már ha a külsőségektől eltekintünk. Hiszen kétségtelen, hogy itt is van egy fiú meg egy lány, akiket a sors összehoz, majd a törvény üldöz, de Warren Beatty sármjának, Faye Dunaway naiv mindent akarásának nyoma sincs. Ahogy nincs nyoma a betyárromantikának, a Robin Hood-hatásnak sem: a zsákmányszerzés ideológiai alapját itt nem a „vegyünk el a szegényeket kizsákmányoló gazdagoktól”-féle hozzáállás, hanem a színes tévé megszerzésére irányuló fogyasztói akarat jelenti. Magyarországon vagyunk, ugyebár.
Ezek a fiatalok nem „született gyilkosok”, még csak nem is született bűnözők. Foglalkozásuk nem bankrabló (emlékeznek Beatty lazán odavetett mondatára?), nincs is olyanjuk nekik. A nagyobb baj viszont az, hogy azt sem tudjuk meg, milyen terveik voltak az előttük álló élettel, mit hagytak maguk mögött, mit áldoztak fel a bűnözői karrier érdekében.
Karalyos Gábor ráadásul elég álmatagnak tűnik ehhez a Klájd-szerephez, viszont ha egy magát komolyan vevő, de egyébként botcsinálta törvényenkívüliként akarták ábrázolni a figurát, akkor teljes a siker. Ráczkevy Ildikó Bonijának nehéz lehetett a gyerekkora, egyszer valamiért ott akarja hagyni Klájdot, s a börtönben makacsul hallgat. Csupán ennyit tudunk meg róla, de a többi, árulkodónak szánt jelenet – sajnos – teljesen értelmezhetetlen (mi is a helyzet például azzal a húslevessel?).
Folytatás a pénteki NAPI Gazdaságban
