Ismét Indra Nooyi, a PepsiCo indiai származású vezérigazgatója vezeti a Financial Times listáját, amely a világ 50 vezető üzletasszonyát veszi sorra, és nincs változás a második helyen sem, idén is Andrea Jung, az Avon vezérigazgatója szerezte meg. A harmadik helyezett nem ilyen multit irányít, lévén Güler Sabanci a nevét viselő családi vállalkozást vezeti - ez Törökország egyik legnagyobb vállalatcsoportja -, utána azonban ismét egy klasszikus nemzetközi nagyság, a Kraft Foods vezére következik. Rosenfeld gyakran szerepel a hasonló listák élcsoportjában - mint az FT megjegyzi, általában Michelle Obama mögött -, a Forbes idei értékelése szerint például ő a második legbefolyásosabb nő a világon.
Az ötvenes listára csak olyanok kerülhettek fel, akik legalább egy éve tényleges vezető szerepet töltenek be egy csoport anyacégénél, a rangsor felállításánál az életrajzi adatok mellett olyan szempontokat vettek figyelembe, mint az irányított vállalat forgalma, dolgozói létszáma, az általa felölelt szektorok, a működési területébe tartozó országok száma, valamint a cég versenyképességi helyzete.
A lista első 14 helyén Sabancit leszámítva amerikaiak és ázsiaiak osztoznak, az Európai Uniót elsőként a 15. helyezett francia Anne Lauvergnon képviseli - ő vezeti a világ legnagyobb atomerőmű-építő cégét, az Arevát. Közép- vagy kelet-európai nő egyáltalán nincs az ötvenek között - sőt német sincs -, kínaiak viszont egyre nagyobb számban vannak. Közülük került ki a legfiatalabb résztvevő, a 26. helyezett 41 éves Csu Lam, a Huabao International Holdings vegyipari csoport vezetője, de Ázsiából való a legidősebb, a 76 éves Josiko Sinohara, a Temp Holdings vezetője is.
