Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kijózanító reggelre ébredhetett tegnap az UniCredit S.p.A. igazgatósága, amely éjjel negyed kettőkor adta ki a közleményt: megállapodásra jutottak Alessandro Profumóval, hogy 15 év után elérkezett a vezetőváltás ideje. A vezérigazgató így lemondott, az igazgatóság pedig ezt elfogadta, megköszönve az elért kiváló eredményeket.
A piacok nem fogadták ilyen belenyugvással a legnagyobb olasz bank élén végbemenő váltás hírét: több befektetési bank is rontotta ajánlását, a milánói tőzsdén pedig nyitás után bő három százalékkal gyengült az elmúlt 12 hónapban 22 százalékot veszítő UniCredit-árfolyam. A reakciókat főleg az indokolja, hogy nem tudni, ki lehet a nemzetközi tekintélyű bankvezér utóda és ezen a szinten nem is könnyű szabad "nevet" találni.
Az igazgatóság menesztési szándékát kezdettől fogva ellenző olasz gazdasági miniszter, Giulio Tremonti az Il Sole-24 Ore gazdasági napilap szerint eleve attól tartott, hogy az akció ugrás lesz a sötétbe egy olyan időszakban, amikor létfontosságú volna a stabilitás. Tremonti beszélni is próbált a szereplők egy részével, de hiába: az igazgatóság végül egyetlen ellenszavazattal vonta meg a bizalmat a bankot felépítő vezérigazgatótól.
Profumo 1997-ben vette át a Credito Italiano S.p.A. vezetését, a regionális pénzintézet az ő stratégiáját követve lett az eurózóna hatodik legnagyobb bankja (mérlegfőösszege idén június végén 954,6 milliárd euróra rúgott). Az intenzíven terjeszkedő UniCredit mára 22 országban vetette meg a lábát, köztük Magyarországon is, bevételének több mint 50 százaléka származik külföldről. Az elmúlt évtizedben a Bloomberg becslése szerint 65 milliárd dollárnak megfelelő összeget költöttek akvizíciókra, ezen belül csaknem 30 milliárdba került 2007-ben a római Capitalia, 2005-ben pedig 18 milliárdért vették meg az akkor nehézségekkel küzdő müncheni HVB Groupot. Ez utóbbi ügylet révén lett az UniCredit elnöke az a Dieter Rampl, aki az igazgatósági ülés előtt néhány nappal közölte Profumóval, hogy már nem élvezi a részvényesek bizalmát és aki most részben átvette a vezérigazgatói feladatokat. Az igazgatóság megbízása alapján ő irányítja az utódkeresést is, abban a reményben, hogy még az év vége előtt sikerrel járnak.
Az UniCredit-vezér lemondatását közvetlenül sokan azzal magyarázzák, hogy nem akadályozta meg a líbiai állami érdekeltségek összesen közel 7,5 százalékos tulajdonszerzését a bankban (Napi, 2010. szeptember 22.), illetve hogy nem tájékoztatta erről időben az igazgatóságot. Ez azonban csak a klasszikus utolsó csepp volt: Profumónak már korábban szemére vetették, hogy nem vonja be a döntésbe vezetőtársait, amit nyilván elnéztek volna neki, ha különben minden rendben van. Az expanzió árát meg kellett fizetni: igaz, hogy a bank még egy negyedévet se zárt veszteséggel, de a 2007-ben 5,9 milliárd euróval csúcsra érő profit 2009-ben már csak 1,7 milliárd volt, és a tavalyi év után osztalékot se láttak a részvényesek. A 2008-as hitelválság a legrosszabbkor érte a kiköltekező bankot, ráadásul a vezérigazgató ezt későn ismerte fel: nem sokkal azután, hogy azt állította, nincs szükségük friss tőkére, az UniCredit két menetben 6,6 milliárd eurós (8,8 milliárd dollár) újratőkésítésre kényszerült, miután Tier 1 mutatója 5,8 százalékra süllyedt. Profumo azóta maga is elismerte, hogy hibázott: egyrészt abban, hogy alulbecsülte a válság hosszát és mélységét, másrészt abban, hogy akkor vásárolta fel riválisait, amikor a piac még a csúcson volt.
