BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vezércsere az UniCreditnél?

2010. szeptember 21. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vezérigazgatója, Alessandro Profumo sorsáról készült dönteni tegnap a legnagyobb olasz bank, az UniCredit S.p.A. igazgatósága lapzártánk után véget érő ülésén. Korábbi értesülések szerint az igazgatóság, illetve a részvényesek már tavaly és tavalyelőtt, a válságkezelés idején is elégedetlenek voltak Profumo módszereivel - főleg azzal, hogy nem vonta be őket döntéseibe -, most pedig az verte ki a biztosítékot, hogy a vezérigazgató hagyta erősödni Líbia jelenlétét a bankban. A líbiai befektetési hatóság augusztus végén emelte 2,5 százalékosra részesedését, az ország jegybankja pedig az UniCredit részvényeinek 4,99 százalékát tartja a kezében (egyetlen részvényesnek sem lehet viszont 5 százalékosnál nagyobb szavazati joga). A Reuters milánói értesülése szerint Profumo az igazgatósági ülés előtt beadta lemondását. Ha távozik, akkor az év végéig döntenek az utódjáról, addig az igazgatóság elnöke, Dieter Rampl látja el a vezérigazgatói feladatokat.

Szabó Márta
Szabó Márta

Ez is érdekelhet