Kevesebb mint tizedére apadt tavaly a német HeidelbergCement AG profitja: a Magyarországon is jelen levő építőanyag-ipari csoport adózott eredménye 168 millió euró lett, szemben az egy évvel korábbi 1,92 milliárddal. Az eredményt 790 millió eurónyi egyszeri költség terhelte, ennek zöme a vállalat átszervezéséből, refinanszírozási intézkedésekből, az alacsony kapacitáskihasználtságból adódó értékvesztésből állt össze - áll a cég tegnap kiadott közleményében. Az egész éves árbevétel 21,6 százalékkal, 11,117 milliárd euróra esett vissza - ez, a profithoz hasonlóan, lényegében megfelelt a vállalat várakozásainak. A csoport adósságait 11,6 milliárd euróról 8,4 milliárdra sikerült lefaragni - az adósságállomány részben a Hanson Plc 2007-es megvásárlása, részben a válság miatti ágazati lefékeződés miatt gyűlt fel, de közrejátszott benne az is, hogy a korábbi fő tulajdonos, Adolf Merckle balul sikerült pénzügyi tranzakciói a HeidelbergCementet is megviselték.
A menedzsment a 2008-assal megegyező, részvényenként 0,12 eurós osztalékra tesz javaslatot, miután idén már javulásra látnak lehetőséget, mindenekelőtt Ázsia és Afrika folyamatos fejlődésének köszönhetően; az USA-ban és Európában további termeléscsökkenésre számít a vállalat 2010 első felében, részben a hosszúra nyúlt tél miatt is.
