BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Létkérdés a Vista sikere

2006. november 30. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az üzleti felhasználók tegnaptól megvásárolhatják a Microsoft új operációs rendszere, a Windows XP-t felváltani hivatott Vista licencét. A számítógépgyártók a licencek átadásának csúszása miatt csak feleannyi pc-re tudják telepíteni a Vistát, mint amennyire szerették volna – állítja az IDC informatikai piackutató cég szakértője. A magánfelhasználóknak január utolsó napjáig kell várniuk a programra, de ez már igazán semmiség ahhoz képest, hogy a szoftver fejlesztése öt éven át tartott, a sorozatos halasztások miatt két évvel később kerül piacra, mint tervezték, sőt még a mostani karácsonyi vásárra sem sikerült a boltokba juttatnia a Microsoftnak. Hiába dolgozott tehát tízezer ember az új program megalkotásán, az egyebek mellett a korábbi operációs rendszerekhez képest jelentősen feljavított biztonsági képességek kialakítása sok időt vett igénybe. Emellett bevárták a Microsoft Office irodai programcsomag 2007-es verziójának elkészültét, amellyel együtt dobják piacra a Vistát.
A Windows a világ asztali számítógépeinek 90 százalékán fut, és a Microsoft azt reméli, hogy a felhasználók a Vistával fogják felváltani Windows programjaikat. Ez létkérdés a nagyvállalat számára, hiszen a operációs rendszer és az irodai programok értékesítése együtt éves árbevételének közel kétharmadát adja, és ennél még nagyobb arányban részesednek a profitból.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet