Zuhanórepülésben, 34 százalékkal, 1,393 milliárd euróra csökkent az EADS hadiipari, légiipari és űrtechnikai vállalat adó és kamatfizetés előtti (EBIT) nyeresége az év első kilenc hónapjában 2005 azonos időszakához képest, elsősorban a társaság tulajdonában lévő Airbus Industrie A380-as szuperjumbó repülőgépének gyártása körüli súlyos gondok, a szállítások megkezdésének jelentős csúszása miatt, amelyek 1 milliárd eurós leírásra kényszerítették a vállalatot. A forgalom 17 százalékkal, 27,469 milliárd euróra nőtt. Súlyos csapás, hogy a FedEx csomagszállító vállalkozás visszamondta megrendelését az óriásgép tíz teherszállító változatára, és a Boeingtól vesz gépeket. Az EADS kénytelen volt megkérni a másik két céget, a UPS-t és az ILFC-t is, amelyek feladtak előrendelést a típusváltozatra, hogy erősítsék meg vásárlási szándékukat, mert ennek függvényében folytatják a fejlesztést. Az A380 utasszállító változatának legnagyobb megrendelője, az Emirates légitársaság eközben a gépek szállításának átütemezéséről szóló tárgyalások előkészítésére auditálókat küldött az Airbushoz.
