BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Microsoft-beszállító lett az Infineon

2005. augusztus 30. kedd, 23:59

Európa legnagyobb félvezetőgyártója, a német Infineon Technologies AG tegnap bejelentette, hogy háromféle tartozékot szállít majd a Microsoft Corp. által gyártott Xbox 360-as játékkonzolhoz. Szakértői becslések szerint az ügylet értéke csupán 100-150 millió euró, azaz az Infineon éves árbevételének két százaléka, de elemzők üdvözölték, hogy a társaság fontos hídfőállást szerzett a játékkonzolok gyorsan növekvő és magas nyereségrátát biztosító piaci szegmensében. A Microsoft eddig a memóriachipek piacán világelső Samsung Electronics vállalattól szerezte be a szükséges alkatrészeket, az áttörést jelentő bejelentés hatására ennek megfelelően emelkedni is kezdett az Infineon részvényárfolyama. Az Infineon a biztonsági chipet, a memóriaegységet, illetve a vezeték nélküli játékvezérlő eszközt szállítja majd a konzolok piacán rögtön a Sony Corp. után következő Microsoft termékéhez. Az új chipekkel készülő Xbox a negyedik negyedévben kerül majd a piacra, és legegyszerűbb verziójáért 299 dollárt kell majd kifizetniük a vásárlóknak. Az Infineon félvezetőit Németországban, Izraelben és Olaszországban fejlesztették ki, a gyártásra pedig a német cég franciaországi gyárában kerül majd sor. A videojátékok világpiaca 25 milliárd dollárra tehető, és iparági szekértők szerint jelentős felfutásra van lehetőség a Microsoft, a Sony és a Nintendo új konzolai piacra lépésével.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet