Vetítésének első négy napja alatt 158,5 millió dollár bevételt ért el Észak-Amerikában a Csillagok háborúja legújabb része, globális szinten pedig további 144,7 millió dollár folyt be a jegypénztárakba. George Lucas legújabb mozija ezzel számos rekordot megdöntött: ez idáig egy film sem hozott nagyobb bevételt a bemutatása utáni egy, két, három, illetve négy napban. A bemutató napján 50 millió dollárt hagytak a kasszáknál a sötét oldal térnyerésére és Anakin Skywalker átváltozásának történetére kíváncsi filmrajongók, amivel a film megelőzte a tavalyi rekorder Shrek 2-t is.
A News Corp.-hoz tartozó Twentieth Century Fox által forgalmazott, A Sith-ek bosszúja című film egyedül az első hétvége, azaz a péntek–szombat–vasárnap rekordját nem tudta megdönteni, ebben a kategóriában ugyanis 6 millió dollárral lemaradt a Pókember 2002-ben bemutatott első részétől, amely akkor 114,8 millió dollárt hozott. A Csillagok háborúja előző két részénél azonban ebben az összehasonlításban is sikeresebb volt a harmadik epizód rajtja, az 1999-es Baljós árnyak ugyanis mindössze 64,8 millió dolláros hétvégével debütált, a három évvel ezelőtt elkészült A klónok támadása pedig 80 millió dollárossal. Észak-Amerikában több mint kilencezer moziban kezdték el múlt csütörtökön játszani a filmet, és pénteken már több mint száz országban lehetett végigizgulni a Sith-ek bosszúját. A nézőket érdeklő filmekre szüksége is van a filmszínházaknak, az Egyesült Államokban és Kanadában ugyanis 12 hete csökken a mozik forgalma.
