Az európai autógyártók egyre optimistábbak növekvő eladásaik nyomán. A német BMW eddigi legsikeresebb első félévét zárta 590 983 eladott autóval – ebből 319 volt Rolls Royce –, ami 8,5 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet. A gyárnak jót tett új modelljeinek megjelenése. A 6-os luxuskupé és kabrió után az X3-as kompakt hobbiterepjáró és az új 5-ös sorozat, amelyből 51 százalékkal többet adtak el a réginél, jócskán ellensúlyozta a régebbi, 7-es és 3-as típusok forgalmának zuhanását. A súlyos gondokkal küszködő FIAT Auto is jól teljesített, az első félévben 5,7 százalékkal növelte eladásait. Az Olaszországban legnépszerűbb tíz típus között három modellje is szerepel: a Punto az első helyen, a Panda a másodikon, a Lancia Ypsilon a negyediken áll. A csoport részesedése a hazai piacon júniusban 26,6 százalék volt, 1,5 százalékkal magasabb a tavaly júniusinál. Ebben a hónapban a FIAT márka 9,4, a Lancia 16,1, az Alfa Romeo 3,4 százalékkal növelte forgalmát.
A francia autógyártók is elégedettek lehetnek. Európa második legnagyobb autóscége, a PSA Peugeot Citroën az első félévben – egyértelműen az új Peugeot 407-es sikerének köszönhetően – 3,2 százalékkal, 1,743 millióra növelte értékesített kocsijainak számát. Riválisa, a kontinensen a negyedik helyen álló Renault még jobban teljesített: 6,5 százalékkal, 1,306 millióra bővítette forgalmát. Egyedül a DaimlerChryslertől jöttek rossz hírek: a Mercedesek értékesítése az első félévben 5,5 százalékkal, 522 500-ra csökkent, amire az sem vigasz, hogy innovatív városi miniautója, a Smart eladásai az új, nagyobb Forfour modellnek hála 19 százalékkal, 62 300-ra emelkedtek.
