Az Airbus repülőgépgyártó cég elismerte, amit a szakértők már addig is gyanítottak: új, A380-as gépük kissé túlsúlyosra sikerült. A világ legnagyobb, 555 személyes polgári repülőgépe 319 tonnát nyom majd, 5 százalékkal többet az eredetileg tervezettnél. Márpedig a súly nem mellékes paraméter, hiszen meghatározó szerepe van az üzemanyag-fogyasztásban. Az Airbus szóvivője mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy tartani fogják a 2006 tavaszán szolgálatba álló szuperjumbó tervezett fogyasztását: utasonként egy liter kerozinnal 34 kilométert tud majd megtenni. Ezt a gép áramvonalasabbá tételével lehet biztosítani. A később jövő, 656 üléses változat utas/önsúly aránya mindenesetre jobb lesz a mostaniénál - tette hozzá. Az Airbus, amely először tavaly hagyta le a Boeingot, továbbra is vezet az értékesítés terén: az idei év első felében 161 repülőt szállított a légitársaságoknak, ami arra mutat, hogy teljesíthető az év egészére kitűzött minimum 305 darabos terve. Emellett az első hat hónapban 104 új megrendelést kapott, míg a Boeing csak 75-öt, és 151 gépet tudott értékesíteni. Az amerikai repülőgépgyár az idén 285 gép eladására számít.
