Januárban folytatódott az autópiac zsugorodása Nyugat-Európában: 1 173 273 autót adtak el, azaz 1,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - jelentette tegnap az ACEA, az autógyártók szövetsége. A múlt év egészében 1,3 százalékkal csökkent az értékesítés. A januári csökkenés főként annak a következménye, hogy a két legnagyobb gazdaságban, Németországban és Franciaországban 12,4, illetve 11,9 százalékkal estek vissza az eladások. A három ezután következő legnagyobb gazdaságban, Olaszországban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban ugyanakkor gyarapodást regisztráltak. A 15 tagállam közül összesen hatban adtak el kevesebb autót, az adatok mindazonáltal arra utalnak, hogy a térség egészében egyelőre nem lehet komoly fellendülésről beszélni, és a fogyasztók jobb időkre várnak. Németországban és Franciaországban nem utolsósorban a krónikusan magas munkanélküliség fogja vissza a háztartások költekezési kedvét. Az elemzők ennek ellenére a piac mérsékelt fellendülésére számítanak az év egészében, még ha az út rögösnek is tűnik. Az adatok közzététele nyomán 0,6 százalékkal feljebb kúszott az európai DJ Stoxx autóipari index, némileg meghaladva az összindex 0,5 százalékos emelkedését, mivel a piac rosszabb eredményekre számított.
Az autógyárak közül a német Volkswagen és az amerikai General Motors szenvedte meg a legjobban a piac szűkülését: az előbbinek 10, az utóbbinak 11 százalékkal csökkentek januárban az eladásai. A német autógyárak egyébként sem teljesítettek jól: a BMW eladásai 0,9 százalékkal csökkentek, főként amiatt, hogy a müncheni üzemben a korszerűsítési munkák miatt karácsonytól január végéig szünetelt a termelés. A DaimlerChrysler autóiból 8,3 százalékkal kevesebb fogyott. Nem jártak jobban a francia cégek sem: a PSA Group, amely tavaly vesztett piaci részesedéséből, januárban 8,9 százalékkal, a Renault pedig 2,8 százalékkal kevesebb autót adott el. A győztesek a japán autógyártók, amelyek 20,1 százalékkal több autót adtak el, ezen belül a Toyota 29,2, a Mazda 24,8 százalékkal növelte eladásait.
