BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tovább takarékoskodik a Philips

Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai csoportja, a holland Philips két súlyosan veszteséges év után a múlt évet már nyereséggel zárta. A cég vezetése a kereslet erősödése nyomán az idén is jó eredményre számít, ennek ellenére folytatják a költségcsökkentési programot.

2004. február 10. kedd, 23:59

ä GÁTI TIBOR ä fotó: bloomberg
A Royal Philips Electronics NV 2003-ban 695 millió euró nettó nyereséget ért el, jóval meghaladva a Reuters 537 milliós elemzői konszenzusát. A bejelentés nyomán 3,7 százalékkal emelkedett a részvény árfolyama. A csoport nyereségessé válását a költségek csökkentése és az erős karácsonyi forgalom mellett az tette lehetővé, hogy tavaly már nem kényszerültek jelentős értékcsökkentési leírásokra. Tavaly már a Philips mind a hat üzletága nyereséges volt, köztük a félvezetőgyártás is, amely a megelőző három évben több mint kétmilliárd euró veszteséget halmozott fel. A negyedik negyedév különösen sikeres bizonyult: az üzemi nyereség ekkor a várakozásokat jóval felülmúlva elérte a 608 millió eurót, miután a karácsonyi szezonban jól fogytak a cég által gyártott tévékészülékek és villanyborotvák, de a kórházak is nagy mennyiségben vásároltak orvosi berendezéseket.
Az idén a cég könnyebb évre számít, miután tavaly az erős euró kedvezőtlen hatásaival is meg kellett küzdeniük. Emellett várhatóan folytatódik a globális gazdasági fellendülés és a korábbi költségcsökkentési program is mindjobban érezteti hatását. Így várhatóan tovább erősödik a kereslet a cég által gyártott félvezetők, elektronikai termékek és lapos képernyők iránt. A Philips a 2001 áprilisa óta a vezérigazgatói posztot betöltő Gerard Kleisterlee irányítása alatt tavaly év végéig összesen egymilliárd euróval csökkentette a költségeket egyebek között azzal, hogy Kínába és más országokba telepítette át a termelés egy részét, ahol olcsóbb a munkaerő.

Gáti Tibor
Gáti Tibor
Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet