Több mint 2 százalékot esett pénteken a ThyssenKrupp AG részvényeinek árfolyama Frankfurtban, mivel úgy tűnik, a kínai kormány eláll attól a tervtől, hogy mágnesvasút épüljön Peking és Sanghaj között. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a ThyssenKrupp és a Siemens AG által alkotott Transrapid konzorcium egyértelmű jelzést kapott, hogy a kínai kormány előnyben részesíti a hagyományos technológiát a két nagyváros közötti 1250 kilométeres vasúti pálya kiépítésében. A ThyssenKrupp szóvivője pénteken közölte, hogy bár még nem született hivatalos döntés, valószínűleg csak rövidebb szakaszokon fog mágnesvasút épülni Kínában. A német konzorcium korábban 30 kilométer hosszú mágnesvasutat épített Sanghaj üzleti negyede és a helyi repülőtér között, amit tavaly decemberben avattak föl. A Peking és Sanghaj között 430 km/óra sebességgel közlekedő vasút megépítésének lefújásával viszont a konzorcium 20 milliárd euró értékű megbízástól esik el.
A várható kínai döntés néhány napon belül már a második csapás a Transrapidra, miután Észak-Rajna-Vesztfália tartomány vezetése június végén úgy döntött, hogy eláll a Düsseldorf és Dortmund között 3,2 milliárd euró beruházással megépítendő 79 kilométer hosszú mágnesvasút tervének megvalósításától. A német döntés a Siemens illetékesei szerint nagy szerepet játszott abban, hogy a kínaiak is elálltak a tervtől, mivel attól tartanak, hogy egyedül maradnak ezzel a technológiával. A ThyssenKrupp már korábban bejelentette, hogy leépítésre kényszerül a német tartományi döntés nyomán. A cégnek emellett 30-40 millió euró többletköltségeket okoz, hogy ki kell cserélnie a kábeleket a sanghaji mágneses pályán, amelyen a tervek szerint jövő év elején indul be a menetrend szerinti közlekedés.
