Áprilisban az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adatai szerint Nyugat-Európában 1,22 millió új autót helyeztek forgalomba, 6,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, az idei első négy hónapban pedig 5,02 millió autót adtak el, ami 3,4 százalékos csökkenést jelent. Az ACEA a visszaesést az iraki háború hatásaival, a várt világgazdasági fellendülés késésével és az euró magas árfolyamával indokolta. A visszaesést elsősorban az európai gyártók szenvedték meg, a japán és a koreai cégek - nem utolsósorban a kedvező árfolyam következtében - növelték európai eladásaikat és együttesen 15 százalékos piaci részesedést mondhatnak magukénak. A dél-koreai Kia például 70, a japán Mazda pedig közel 57 százalékkal több autót adott el.
A Volkswagen továbbra is piacvezető a kontinens piacán a maga 18 százalékos részesedésével, de eladásai 11 százalékkal visszaestek. Az Audi, amely tavaly a VW-csoport nyereségének közel harmadát adta, az első negyedévben a tavalyinál 0,5 százalékkal kevesebb autót adott el. A Volkswagennél csak a FIAT-nak ment rosszabbul, amelynek 13 százalékkal zuhantak az eladásai áprilisban éves összehasonlításban. Az ázsiai autógyárak közül változatlanul a Toyota az európai piacvezető 4,6 százalékos részesedéssel. Az európai autómárkák közül csak a PSA Peugeot-Citroën gyártotta Citroënből, a BMW Mini modelljéből és a DaimlerChrysler Smart autójából kelt el több, mint egy évvel korábban. Az amerikai General Motors és a Ford eladásai visszaestek a kontinensen. A gyenge gazdaság és a nyomott fogyasztói hangulat továbbra is rányomja bélyegét az európai autóeladásokra, a legtöbb elemző szerint az értékesítések az idén 2 százalékkal vagy még annál is jobban esnek vissza a kontinensen.
