Kézi PlayStationt ígér a jövő év végére a Sony, az új játékkonzol, a PSP így megtöri a Nintendo egyeduralmát a kis, kézi videojátékok terén. Bill Gates, a másik nagy rivális, a Microsoft elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy legalább három évre lenne szükség játékkonzoljuk, az Xbox hordozható változatának elkészítéséhez. A hírt a számítógépes játékipar legnagyobb rendezvényén, a Los Angeles-i szórakoztatóelektronikai expón (E3) jelentette be a Sony. A PSP a PlayStation első változatával azonos kapacitású lesz, színes, szélesvásznú TFT kijelzővel, programjait Universal Media Disc (UMD) nevű, 60 mm átmérőjű optikai lemezeken tárolja. Egy UMD lemez 1,8 gigabájt adatot hordozhat. Emellett a kis gép képes lesz fogadni a Sony Memory Stick kártyáit, és USB 2.0 csatlakozóval is felszerelik.
A hír hatására a Nintendo részvényeinek árfolyama 7,8 százalékot zuhant, míg a Sonyé 4,11 százalékkal emelkedett. A Sony ugyanakkor a Microsofttal szemben is előnyt szerzett, mert nemcsak az utóbbi által egy nappal korábban bejelentettekhez hasonló hardverfejlesztésekről adott hírt, de arról is, hogy legnagyobb piacán, Észak-Amerikában 10 százalékkal, 179 dollárra csökkenti videojáték-konzoljának árát.
