Az egy évvel korábbi 2,54 milliárd euró nettó nyereség után az idei első negyedévben 397 millió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a családi tulajdonban lévő német Bertelsmann AG, a tavalyi eredményt azonban megdobta az AOL Europe-ban meglévő tulajdonrész eladása. Üzemi szinten 58 millió volt a második legnagyobb európai médiacsoport vesztesége az egy évvel korábbi 20 milliós nyereség után, miután könyv- és zeneműkiadói üzletága erősen függ az amerikai piactól, ahol az iraki háború előtti periódusban jelentősen visszaesett a kereslet, ráadásul a dollár is gyengült az euróhoz képest. Az árbevétel 8,5 százalékkal, 3,9 milliárd euróra esett vissza. Tavaly az árbevétel 28 százaléka keletkezett az Egyesült Államokban.
A Bertelsmann a kiadott közlemény szerint az idén javítja az üzemi eredményként kezelt EBITA-eredményt, amely tavaly 936 millió euró volt. A cég az akvizíciók nyomán 2,7 milliárd euróra duzzadt adósság csökkentése céljából eladja tudományos könyvkiadó vállalatát, a BertelsmannSpringert, amiért a második fordulóban már csak három cég van versenyben. A kiadóért befolyó összeget az elemzők egymilliárd euróra teszik. A társaság televíziós cége, az RTL Group elemzők szerint a korábbinál kisebb árbevételt ért el. A csoporthoz tartozik ezenkívül a legnagyobb amerikai könyvkiadó, a Random House Inc., a BMG zenekiadó, valamint a Népszabadságban kisebbségi részesedéssel rendelkező Gruner und Jahr lapkiadó.
