Hollandia legnagyobb bankja, az ABN Amro Holding NV 690 millió euró nettó nyereséggel zárta az első negyedévet, ami 74 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, és jelentősen felülmúlja az elemzői várakozásokat is. A kiemelkedő eredmény annak köszönhető, hogy drasztikusan csökkentették a költségeket, és a cég hollandiai biztosítótársaságának 51 százalékát 111 millió eurós haszonnal eladták a Delta Lloydnak. Az ABN Amro tavaly csak az első negyedévben 205 milliót költött a leépítésekre, amelyek eredményeként összesen több mint tízezer munkahelyet szüntetett meg. Elsősorban ennek köszönhető, hogy az üzemi költségek 9,2 százalékkal, 3,09 milliárd euróra mérséklődtek, ami bőségesen ellensúlyozta, hogy az árbevétel 4,8 százalékkal, 4,52 milliárdra csökkent.
A társaság részvényeinek árfolyama az amszterdami tőzsdén tegnap ennek ellenére 3,2 százalékkal esett. Az elemzők szerint a bank elbizonytalanította a befektetőket azzal, hogy nem volt hajlandó prognózist adni idei eredményéről, a geopolitikai és makrogazdasági helyzet alakulásának kiszámíthatatlanságára hivatkozva. Emellett a kiugró eredményt elemzők egyszeri eseménynek minősítették, amit a vagyonrészeladás mellett főleg az erőteljesen megugró, de várhatóan folytatás nélkül maradó amerikai jelzálogkölcsönöknek köszönhetett a társaság.
