A nyugat-európai bankok 2005-ig várhatóan 1 milliárd dollárt költenek lakossági fiókjaik átalakítására, miután az internetes banki szolgáltatásokhoz fűzött vérmes remények meghiúsulása után a fiókok megújulása kerül előtérbe – állítja a Datamonitor nevű brit cég tanulmánya. Egyértelművé vált ugyanis, hogy az internet egyhamar nem lesz képes átvenni a bankfiókok szerepét, mert az emberek túlnyomó része nem szívesen vásárol nagy értékű termékeket a neten, és általában szívesebben veszi, ha egy banktisztviselővel személyesen rendezheti el ügyeit. Ezért míg néhány évvel ezelőtt a bankok elsőbbséget adtak az internetnek, most az interaktív kapcsolatot megtestesítő lakossági fiókok kapnak prioritást.
Az ügyfelek az új rendszer bevezetésével drámai átalakulásra számíthatnak, elsősorban Nagy-Britanniában, Franciaországban és a Benelux-államokban, ahol a leginkább előrehaladottak az előkészületek. Az új típusú bankfiókok a legfejlettebb technológiát alkalmazó tanácsadó és szolgáltató központok lesznek, de ehhez új alkalmazottakra vagy a régiek átképzésére lesz szükség. A holland ABN-Amro már csaknem teljesen átszervezte személyzetét, ennek során sokan önként távoztak. A Bank of Ireland szintén megújította fiókjai munkáját, és alkalmazottainak újra kellett kérni felvételüket.
