fotó: Bloomberg
A Bayerische Motoren Werke (BMW) AG vegyesvállalati megállapodást kötött a Brilliance China Automotive Holdings Ltd. kínai autógyárral a német cég modelljeinek gyártására. A BMW a szerződés értelmében a következő három évben 450 millió eurót fektet be a Brilliance China senjangi gyárának korszerűsítésébe és bővítésébe, és a 3-as szériához tartozó autók már ez év második felében legördülhetnek a gyártószalagokról. Jövőre a tervek szerint megkezdődik az 5-ös széria gyártása is. Az éves darabszám az első három évben eléri a 30 ezret. Az Ázsiában értékesített BMW-k mennyisége a német cég reményei szerint a megállapodás révén a jelenlegi évi 80 ezerről öt éven belül 150 ezerre nő. Az első időszakban a felhasznált alkatrészek 40 százalékát fogják kínai cégek előállítani, de a későbbiekben növelni kívánják ezt az arányt - közölte Helmut Panke, a német autógyár elnöke.
A BMW a megállapodás értelmében nem köthet hasonló vegyesvállalati megállapodást más kínai autógyárakkal - mondta az elnök, hozzátéve, hogy a BMW-nek nem áll szándékában tulajdonrészt vásárolni a kínai cégből, amelynek részvényei a New York-i és a hongkongi tőzsdén is forognak. A Brilliance Chinának más kínai autógyáraktól eltérően nincsenek más külföldi cégekkel vegyesvállalati szerződései - mutatott rá Panke. A Shanghai Automotive Industry Corp. például a német Volkswagennel és az amerikai General Motorsszal is kötött megállapodást, a Dongfeng Automotive Group pedig a japán Nissannal és a francia Renault-val van ilyen kapcsolatban.
