A holland Philips Electronics NV a költségcsökkentési program eredményeként a harmadik negyedévben a várt 54 millió euró üzemi veszteség helyett jókora üzemi nyereséget tudott kimutatni, aminek nyomán 8,5 százalékkal emelkedett a részvény árfolyama az amszterdami tőzsdén. A papír azonban idén értékének így is a felét veszítette el. A legnagyobb európai szórakoztatóelektronikai vállalat a zilált helyzetbe került Vivendi Universal SA médiacsoportban lévő 3,5 százalékos részesedése utáni újabb értékcsökkenési leírásából fakadóan 330 millió euró nettó veszteséget szenvedett el, ami kevesebb mint fele az egy évvel korábbi mínusznak, és a leírás nélkül a mérleg 75 millió euró pluszt mutatott volna - írta a Reuters.
A csoport árbevétele alig nőtt a negyedévben, ezen belül a legnagyobb üzletágnál, a szórakoztatóelektronikai részlegnél 16 százalékkal, 2,2 milliárd euróra zuhant. A félvezetőgyártás árbevétele 7,5 százalékkal, 926 millió euróra emelkedett és üzemi vesztesége az egy évvel korábbi közel hatodára, 58 millió euróra csökkent. A csoport üzemi eredménye mindazonáltal 45 millió euró veszteségből 24 millió euró nyereségbe fordult át. A Philips az egész évben a nehéz piaci körülmények ellenére az egyszeri tételeket nem számítva üzemi nyereségre, ugyanakkor a további leírások miatt hatalmas nettó veszteségre számít - derült ki Gerard Kleisterlee vezérigazgató prognózisából. A csoport a chip- és számítógépalkatrész-gyártás egyre romló helyzete miatt két év alatt alkalmazottainak egyhatodát küldte el.
(NAPI)
