A Wall Street egyik óriása, a Goldman Sachs befektetési bank a washingtoni Kongresszus pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő bizottságának megállapításai szerint négy éven át előjogokat biztosított huszonegy vállalat legfelső vezetőinek cégeik első nyilvános kibocsátásai során. A vizsgálati jelentés szerint nem volt tisztességes eljárás a helyzetükből adódóan befektetési banki kapcsolatokkal rendelkezők előre sorolása az átlagbefektetőkkel szemben, akik már csak azután vásárolhattak a részvényekből, hogy az első kereskedési napon az árfolyam az egekbe szökött. A cégvezetők pedig ekkor hatalmas haszonnal adhattak túl a részvényeken. A Goldman szóvivője a tények elferdítésének nevezte a bizottság megállapításait, és cáfolta, hogy a befektetési banki üzletág ügyfelei különleges elbírálásban részesültek volna.
A bizottság mindazonáltal megállapította, hogy a technológiai részvények 1996–2000 közötti aranykora idején az IPO-k során előnyöket élvezett egyebek között Kenneth Lay, a tavaly decemberben csődvédelembe menekült Enron Corp. elnöke és a múlt hónapban börtönbe került Dennis Kozlowski, a Tyco International Ltd. első embere, valamint Bernard Ebber, a júliusban csődöt mondott WorldCom Inc. elnöke. Ugyancsak jól járt Margaret Whitman, az EBay Inc. vezérigazgatója, aki ráadásul a Goldman igazgatótanácsának is tagja. A kedvezményezett cégek között volt a Yahoo! Inc. és a ma már nem működő Etoys Inc. is, amelyek kibocsátásai különösen sikeresek voltak. Az internetportál árfolyama az első kereskedési napon 253, a játék-kiskereskedőé pedig 282 százalékkal ugrott meg, ami az 1998–2000 közti IPO-k átlagos 48 százalékos első napi áremelkedéséhez képest is szép nyereséget biztosíthatott a bennfenteseknek. A Bloomberg adatai szerint egyébként a Goldman közel 50 milliárd dollár értékű IPO-t vezényelt le 1999 óta.
B. P. A.
