Az egyesült államokbeli Citigroup Inc. tárgyalásokat kezdett az illetékes szövetségi felügyeleti szervekkel az elemzői és a befektetési banki tevékenység szétválasztásáról, hogy feloldja a két részleg közötti érdekellentét miatt keletkezett konfliktust. A világ legnagyobb pénzügyi szolgáltatója állítólag akár több száz millió dolláros büntetést is kész kifizetni, ha a korábban megindított vizsgálatok megegyezéssel zárulnak. A Citigroup árfolyama a vizsgálatok miatt idén eddig 37 százalékkal süllyedt. Az értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) már egyértelművé tette, hogy az elemzői és a befektetési banki tevékenység valamilyen fokú szétválasztásának szándéka nélkül szó sem lehet megegyezésről. Így a tárgyalások alapvető jelentőségűek nemcsak a Citigroup, hanem a Wall Street cégeinek és a piacok megítélése szempontjából is. A vállalati botrányok miatt az elemzői ajánlásokba vetett befektetői bizalom alapjaiban rendült meg, amit nehezebb visszaszerezni, mint elveszteni - legalábbis a tartós részvénypiaci lejtmenet ezt is jelzi.
A bankcsoport a megegyezés tervezetét már ismertette a New York-i ügyésszel, de részleteket nem közölt. Az ügyészségi vizsgálat középpontjában az áll, hogy a Citigroup brókercége, a Salomon Smith Barney befektetési ügyletek megszerzése és lebonyolítása érdekében igencsak optimista részvényajánlásokat tett közzé. Emellett az ügyészség az iránt is élénken érdeklődik, vajon a nyilvános részvénykibocsátások során az érintett cégvezetők nem élveztek-e elsőbbséget a jegyzéseknél. Állítólag a Citigroup rózsás ajánlásainak és részvényallokációs gyakorlatának köszönhetően több tíz millió dollár jutalékbevételre tett szert olyan vállalatoktól, mint például a csődbe ment WorldCom Inc. A Citigroup főleg egykori távközlési sztárelemzője, Jack Grubman miatt kénytelen mosakodni. Grubman, akit már a brókerszövetség is azzal gyanúsít, hogy alaptalanul adott túl derűlátó ajánlásokat, tagadja a vádakat. A SEC és a washingtoni törvényhozás azt is vizsgálja, milyen szerepet játszott a bankcsoport a tavaly decemberben csődbe ment Enron Corp. energiakereskedő mérlegen kívüli ügyleteiben.
B. P. A.
