Németország legnagyobb lapkiadója, a Magyarországon is kiterjedt sajtóérdekeltségekkel rendelkező Axel Springer Verlag AG jól értesült források szerint tárgyalásokat folytat a Ringier AG svájci kiadóval a két cég fúziójáról. A Ringier a bevételből megvásárolja a Kirch Holdingtól annak 40 százalékos Springer-pakettjét, amely így közvetve visszakerülhet a Springer tulajdonába. A Németországban a Bild-Zeitungot és a Die Weltet kiadó Springer és a svájci Blicket kiadó Ringier egyesülésével Európa legnagyobb lapkiadója jönne létre. A Ringier 35 százalékkal rendelkezne a Springerben, Friede Springer, az alapító özvegye pedig a jelenlegi 50 százalék mellé további 5 százalékot kapna. A svájci kiadó két helyet kapna a Springer kibővített igazgatótanácsában.
A Springer és a Ringier fúziója nyomán a világ legnagyobb német nyelvű kiadója jönne létre, mintegy 3,6 milliárd euró árbevétellel, amely jelentős növekedési lehetőségekkel rendelkezne a piacon.
Matthias Döpfner, a Springer vezérigazgatója a Ringier mellett már régóta szerette volna megszerezni a Kirch Media tévé-, rádió- és filmérdekeltségeit, amelyek értéke jelenleg 2 milliárd euró körül van. Az ügylethez közel álló források szerint a megállapodás attól függ, mennyire értékelik a Ringier-t. A versenyhatóságok várhatóan nem gördítenek akadályt a fúzió elé, mivel a két vállalat tevékenysége között kicsi az átfedés a fő piacaikon. A Ringier Magyarországon a Blikk mellett egyebek közt a Magyar Hírlap és a Népszabadság tulajdonosa - ez utóbbin keresztül 10 százalékban érdekelt lapunkban is -, az Axel Springer a magazinok mellett a vidéki napilapok piacán van jelen és övé a Világgazdaság is.
A Kirch Group, amely idén csődbe ment, miután nem tudta visszafizetni 10 milliárd euróra rúgó adósságát, már jó ideje vevőt keres a birtokában lévő 40 százalékos Springer-pakettre. A jelenlegi árfolyamon mintegy 700 millió eurót érő részvénycsomag szolgál fedezetül a Deutsche Bank AG-tól korábban felvett 720 millió euró hitelre. Az eladást azonban megnehezíti, hogy a Springernek joga van a vevő visszautasítására, így a WAZ közeledését már vissza is utasította. A Kirch múlt péntekig kapott határidőt a Springer-pakett eladására, ezt követően a Deutsche Bank szabadon értékesítheti a részvénycsomagot.
A Springer- és Ringier-leányvállalatoknak a magyar piacon jelenleg megjelenő napi- és hetilapjai, úgy tűnik, nem konkurenciái egymásnak. A Ringier 1993 nyarán jelent meg először Magyarországon a Kápé című gazdasági hetilappal, néhány évvel később indította útjára a Blikk című napilapot. Ezután előbb a Nemzeti Sportot vásárolta meg, majd a Magyar Hírlap és a Mai Nap című bulvárlap került a birtokába (NAPI Gazdaság, 2000. december 5., 1-5. oldal). Ez utóbbit nem sokkal később beolvasztotta a Blikkbe, s ezzel megszűnt a Mai Nap. (Idén év elején bérbe adták a névhasználati jogot a Som-Média kiadónak, így újra megjelenhetett a Mai Nap.) A Ringier legutóbbi akvizíciója a Népszabadság Rt. csaknem felének megvásárlása volt (NAPI Gazdaság, 2001. november 14., 1--5. oldal). E tulajdonosi helyzetből adódóan a Ringier Kiadó Kft.-nek érdekeltsége van a NAPI Gazdaságban is. Az 1989-ben Magyarországra jövő Axel-Springer leányvállalataihoz jelenleg tucatnyi megyei - vasárnaponként is megjelenő - napilap tartozik, emellett műsorújság és több szórakoztató hetilap - például TVR-Hét, Kiskegyed, Hölgyvilág -, valamint magazin - például Gyöngy, Lakáskultúra - kiadója is a csoport. Az Axel-Springer legutóbb a Világgazdaság című gazdasági napilapot vette meg.
G. T. - B. G.
