A világ legnagyobb mobilhálózatieszköz-gyártója, az Ericsson, amelynek mintegy 3,2 milliárd dollár bevétele származik a most záruló részvénykibocsátásból, nem hajlandó tovább finanszírozni a japán Sony Corp.-pal alig egy éve alapított, veszteséges közös mobiltelefon-gyártó vállalat további működését, hacsak nem lendül fel egy-két negyedéven belül a készülékek iránti kereslet.
Kurst Hellström vezérigazgató közölte: ilyen körülmények között nem hajlandók az eredetileg megállapodott 500 millió eurót 2003 októberéig a cégre költeni. A világ második legnagyobb fogyasztási elektronikai vállalatával, a Sonyval közös cég a Bloomberg kommentárja szerint azért nem váltotta be a nagy reményeket, mert a vásárlók inkább a finn Nokia Oyj olcsóbb készülékeit keresték. A második negyedévben 5,3 millió mobilt adtak el, 43 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban a két cég összesen. A hírügynökség által megszólaltatott elemzők szerint a közös vállalatnak a terveknek megfelelően több alacsony árkategóriájú telefont kell piacra dobnia még az idén. A Reuters viszont azt emeli ki, hogy bár a T68i színes képernyős modell sikeresnek bizonyult, a piaci részesedés az egy évvel korábbi 7,7-ről 5,4 százalékra zuhant és a P800-as csúcskészülék várhatóan csak néhány hét múlva kerül a boltokba.
Az Ericsson szóvivője megerősítette a svéd Dagens Industri napilap pénteki értesülését, miszerint mintegy tíz potenciális információtechnológiai vállalattal tárgyalásokat folytatnak e tevékenységek kiszervezéséről. A lap úgy tudja, hogy egy vagy két IT-céget választanak ki november végéig, ami egyúttal a jelenlegi 76 ezres létszám 4 ezer fővel való csökkentését jelenti. A csoport a jövő év végére alkalmazottainak számát kevesebb mint 60 ezer főre kívánja csökkenteni és részben ettől 50 milliárd korona (1 euró=9,18 svéd korona) megtakarítást vár.
B. P. A.
